2023-12-11
Világszínvonalú, elsősorban az ideggyógyászati betegségek következtében mozgáskorlátozottá vált betegek rehabilitációs kezelésében használható robot és számítógép által támogatott terápiás eszközökkel gazdagodott a közelmúltban a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi…
2023-12-10
Szűrőnapot tartottak a hajléktalanoknak a miskolci, Baross utcai Hajléktalanszálló melletti épületben a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház, illetve a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Szervezet Hajléktalanokat Gondozó Központja szervezésében.
A…
2023-12-05
A Velkey László Gyermekegészségügyi Központban ápolt gyermekekhez is megérkezett a Mikulás. A Supersum Közhasznú Alapítvány a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatósággal együttműködve idén is meglepetéssel készült a Velkey László Gyermekegészségügyi Központban ápolt…
2023-12-01
December 3-a a fogyatékossággal élő emberek világnapja. Mára már tradíciónak számít, hogy a GYERE Gyermekrehabilitációs Alapítvány minden évben ebből az alkalomból ünnepséget rendez a gyermekeknek és szüleiknek a vármegyei központi kórházban. A cél, hogy felhívják a figyelmet a baleset, betegség és…
2023-11-29
Ismét megszervezte az úgynevezett Betegakadémiát a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház a Magyar Rákellenes Liga Miskolci Segítő Szolgálatával együttműködésben a Prónay Gábor Orvosi Könyvtárban.
A rendezvény célja, hogy a betegek megismerjék az intézményt,…
2023-11-27
Tisztelt Állampolgárok! Kedves Betegeink!
Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy a különböző légúti megbetegedések emelkedő száma miatt 2023. november 27-től (hétfőtől) az intézmény valamennyi tagkórházának területén kötelező az orr- és szájmaszk viselése.
A munkavállalók - egészségügyi és…
2023-11-24
Mezőkövesden találkoztak a régióban tevékenykedő belgyógyászok és szakdolgozók. A vármegyei központi kórház a mezőkövesdi Balneo Hotel Zsori Thermal & Wellness szálloda konferencia központjában rendezte meg a Magyar Belgyógyász Társaság Északkelet-magyarországi Szakcsoportjának…
2023-11-21
Javult az egészségügyi ellátás színvonala annak a csaknem 800 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatásnak köszönhetően, amelyből fejlesztették a vármegyei központi kórház és tagkórházainak onkológiai és kardiológiai eszközparkját.
Dr. Bűdi László, a központi kórház orvosigazgatója…