Ugrás a tartalomra

Karácsonyi ajándékok a GYEK-ben

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermekegészségügyi Központja (GYEK) ismét felajánlásban részesült. A karácsonyi ünnepkörben sokan gondolnak a gyógyuló gyermekekre: számos szervezet, vállalat meglepetéssel, ajándékkal készül.

Ez az ünnepi hangulat, a készülődés látszik a kis pácienseken is, segíti gyógyulásukat.

SzabóP-GYEK

Tradíció, hogy a Healthyprevent Egészségügyi Szolgáltató Kft. több szervezettel közösen - Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében - megszervezi az ajándékok gyűjtését: idén a Vitézi Rend Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Törzskapitányság, a Neptun Búvárklub és Mentőcsapat, valamint egy nemzetközi kiskereskedelmi üzletlánc magyarországi vállalata is segítette a munkát.

Az ajándékok karácsony ünnepe előtt megérkeztek a GYEK-be. Az eseményt harmadik alkalommal szervezte meg az egészségügyi szolgáltató cég. Szabó Péter ügyvezető kiemelte a karácsonyi ajándékozás fontosságát, hiszen több gyerek nem töltheti otthon, a szerettei körében az ünnepet.

- Szerettük volna számukra egy kicsit megkönnyíteni a bent tartózkodást. Ha csak egy gyereknek is mosolyt csalhatunk az arcára, már megérte - mondta, hozzátéve: főleg kreatív játékokat, mesekönyveket és rajzeszközöket rejtenek az ajándékcsomagok.

A Neptun Búvárklub és Mentőcsapat részéről főleg arra figyeltek, hogy könnyen tisztítható, akár ágyban is használható, praktikus ajándékokkal, játékokkal, ismeretterjesztő kiskönyvekkel lepjék meg a kis betegeket.

Dr. Révész János, a vármegyei központi kórház főigazgatója köszöntő beszédében kiemelte: reméli, hogy az ajándékok vidámságot, mosolyt „hoznak” a kis páciensek életébe, ezáltal könnyebben vészelik át a betegágyban töltött időt.

„Az adományozóknak szeretném megköszönni, hogy ismételten gondoltak ránk. Örülök, hogy az intézmény visszatérő felajánlói, a GYEK támogatói” - tette hozzá.

Kapcsolódó hírek

2024-04-26

Tisztelt Miskolciak, Vármegyében Élők! Kedves Betegeink, Hozzátartozók!   Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy 2024. április 15-től - a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházban, illetve annak valamennyi telephelyén -, a fekvőbeteg osztályokon kezelt betegekkel és a…

2024-04-23

 

2024-04-13

Vidám napsütésben várta a miskolci Szentpéteri kapu a garantált városnéző séta résztvevőit – intézményünkben is. Azok, akik rászánták a szombat délelőttöt, nem is csalódtak. A városrész felfedező séta a nemrégiben megújult József Attila Könyvtárból indult.  Aztán útra keltek, Kupcsik Sarolta …