Ugrás a tartalomra

Különleges meglepetés a Gyermekegészségügyi Központban

A Velkey László Gyermekegészségügyi Központban ápolt gyermekekhez is megérkezett a Mikulás. A Supersum Közhasznú Alapítvány a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatósággal együttműködve idén is meglepetéssel készült a Velkey László Gyermekegészségügyi Központban ápolt gyermekek részére. Mikulás-napi ünnepséget szerveztek műsorral, ajándékcsomagokkal, emellett játékokkal is kedveskedtek a kis pácienseknek. Az alapítvány kezdeményezése tradíció az intézményben.

GYEK-Mikulás2

,,Nagy öröm, hogy közvetíthetjük az adományokat a gyermekek számára” – mondta Dr. Sólyom Enikő, a GYEK vezető főorvosa. "Ez egy varázslatos négy hét, amióta gyerekgyógyászként itt vagyok, több mint 5 évtizede. Mindig egy különleges időszak, mert ilyenkor másképp gyógyítunk. Az események, a műsorok, az ajándékok, maga az adakozás is örömet okoz a gyerekeknek, jótékony hatással van rájuk. Ilyenkor csendesebb a ház, kedvesebbek vagyunk, jobban odafigyelünk egymásra – fogalmazott a szakember.

GYEK-Mikulás3

Kiemelte: rengetegen adományoznak ebben az időszakban, sok az ajándék, így azon betegek is kapnak egy kis meglepetést, akik rövid ideig tartózkodnak az intézményben. Jó hangulatot teremt a központban az ünneplés, látszik a gyerekeken is, mennyire örülnek és várják ezt – tette hozzá.

Karcsi bácsi és Krampi szórakoztatta a közönséget műsorral, majd a Mikulás is megérkezett, ajándékokkal.

GYEK-Mikulás4

Bernasconi-Bús Katalin, a Supersum Közhasznú Alapítvány kuratóriumi elnöke elmondta: egész évben a decembert, a Mikulást, a Karácsonyt várják. Már augusztusban elkezdődnek az előkészületek, a munka, hiszen számos feladatot el kell intézni ahhoz, hogy eljussanak idáig. Örülnek annak, hogy idén is sok ajándékot össze tudtak gyűjteni, így az édesség mellé játékot is adományoztak a gyermekeknek. 

GYEK-Mikulás5

Hozzátette, nagyon sok önkéntes segíti a munkát, idén a Mikulás manói a Zrínyi Ilona Gimnázium drámaszakos diákjai, valamint a Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola növendékei voltak.

Kapcsolódó hírek

2024-02-23

Tisztelt Állampolgárok! Tisztelt Betegeink! Az Önök és az egészségügyi dolgozók biztonsága, az Önök minél gördülékenyebb ellátása érdekében - továbbra is - kérjük a higiénés, illetve a betegellátással kapcsolatos szabályok betartását. A várakozási idők és a zsúfoltságok csökkentése érdekében kérjük…

2024-02-23

A Magyar Országgyűlés 2014-i határozatával február 19-ét, Kossuth Zsuzsanna születésének évfordulóját, a Magyar Ápolók Napjává nyilvánította. Jó példa ő, egy követendő életút. Kossuth Zsuzsanna hősies, önfeláldozó, emberséges cselekedete volt az alapköve a hazai ápolás fejlődésének. Minden évben…

2024-02-22

Az új tanévtől a Diósgyőri Gimnázium tizenegyedik évfolyamos diákjai heti egy tanórában honvédelem tárgyat is tanulnak. A fiatalok az elméleti képzés mellett gyakorlati oktatást is kapnak, így az év során 36 órában találkozhatnak a Magyar Honvédség tevékenységét és munkáját érintő ismeretekkel. –…