Ugrás a tartalomra

Elhunyt Dr. Katona Zoltán, a kórház egykori főigazgató főorvosa

Dr. Katona Zoltán

„Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek,
Hiába szállnak árnyak,
álmok, évek.”
/Juhász Gyula/
 

DR. KATONA ZOLTÁN
(nekrológ)

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház megrendüléssel tudatja, hogy Dr. Katona Zoltán, a kórház egykori főigazgató főorvosa, életének 78. évében elhunyt.

Dr. Katona Zoltán főigazgató főorvos 1945. május 31-én egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei településen, Gacsály községben született. 1959-től 1963-ig a nyíregyházi Kossuth Lajos Gimnázium diákja volt, majd érettségit követően a Debreceni Orvostudományi Egyetemre vezetett az útja.

Főigazgató Főorvos Úr 1969-ben szerzett általános orvosi diplomát, majd 1979-ben belgyógyászatból, 1982-ben társadalom orvostanból szakvizsgázott.

1979-ben – felkérésre – pályázatot nyújtott be a B.-A.-Z. Megyei Kórház főigazgató főorvos helyettesi állására, ahová 1979. július 1-jén nyert kinevezést.

1992-ben Gyakorló Kórházi Menedzser oklevelet kapott sikeres tanulmányokat követően. Az Országos Vizsgáztatási Névjegyzékbe is felvették, aktív vizsgaelnöki és vizsgáztatói tevékenységet végzett. Szívügyének tekintette az oktatást és az oktatás szervezését. Magas szintű munkájának elismeréseként rendszeresen felkérték különböző szakmai csoportokba való részvételre.

A napi munkája mellett részt vett szakmai továbbképzéseken, kongresszusokon, ahol rendszerint előadásokkal készült. 1987. szeptember 1-jétől kapott főigazgató főorvosi kinevezést a kórház élére, mely feladatokat az ezredfordulóig végzett.

Kiváló képességű, jó emberi tulajdonságokkal rendelkező, menedzser szemléletű vezetőként, naprakész tájékozottsággal, rugalmasan, a lehetőségeket és a helyzeteket jól kihasználva munkálkodott azon, hogy a kórházban komoly fejlesztések is megvalósuljanak. Ilyen volt például a Laboratórium technikai fejlesztése, a Röntgen Intézetben a CT, DSA és MRI készülékek átadása. A Traumatológia új szárnnyal bővült. Megkezdődött továbbá a Pathológiai Osztály, a Sebészeti Tömb, a Mozgásszervi Rehabilitációs Osztály és az Ortopédiai tömb, az Urológia post-operatív őrzőjének, valamint a Gyermekegészségügyi Központ csontvelő transzplantációs részlegének átépítése, felújítása. Tovább folytatódott az onkológiai ellátás fejlesztése, a lineáris gyorsító telepítéséhez szükséges bunker megépítése.

Új műtéti eljárások kerültek bevezetésre a nőgyógyászat, a sebészet és idegsebészet területén, egyre bővült a laparoscopos műtéti eljárások száma is.

Vezetése alatt jelentős kérdésekben mindig kikérte az érdekképviseletek véleményét, döntéseiért mindig vállalta a felelősséget. Kollégaként, emberként, vezetőként is nyílt és őszinte volt. Intézkedéseiben az emberség, a segítőkészség dominált. Demokratikus vezetőként munkatársai véleményét meghallgatta, figyelembe vette. Határozottság, etikus magatartás és kiváló szervezőkészség, példátlan munkabírás jellemezte.

A kórház dolgozói tisztelték, elismerték, értékelték azt a munkát, amit a jobb élet- és munkakörülmények
megteremtése érdekében végzett.

A miskolci Szentpéteri kapui temetőben - 2023. december 15-én, pénteken 15.00 órakor - helyezik végső
nyugalomra.
A temetés nyilvános; a család kérésére egy szál rózsával emlékezzünk Dr. Katona Zoltánra!

Emlékét kegyelettel megőrizzük.
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház
és Egyetemi Oktatókórház
 

A gyászjelentés megtekinthető a következő linken: Gyászjelentés

Kapcsolódó hírek

2024-04-26

Tisztelt Miskolciak, Vármegyében Élők! Kedves Betegeink, Hozzátartozók!   Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy 2024. április 15-től - a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházban, illetve annak valamennyi telephelyén -, a fekvőbeteg osztályokon kezelt betegekkel és a…

2024-04-23

 

2024-04-13

Vidám napsütésben várta a miskolci Szentpéteri kapu a garantált városnéző séta résztvevőit – intézményünkben is. Azok, akik rászánták a szombat délelőttöt, nem is csalódtak. A városrész felfedező séta a nemrégiben megújult József Attila Könyvtárból indult.  Aztán útra keltek, Kupcsik Sarolta …