2025-12-03
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházban egy új többdetektoros, spirál-komputertomográf (CT) berendezést adtak át.
Az új Siemens Healthineers SOMATOM X.cite 128 szeletes CT egyik legnagyobb előnye a jelentősen csökkentett sugárterhelés. A berendezés korszerű…
2025-11-21
A kórházi közösség építése és a tudományos élet fellendítése a célja annak a szakorvosjelölti fórumnak, amelyet november 18-án rendeztek először a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház kultúrtermében. A Betegellátás A-tól Z-ig program ötletgazdája Dr. Kardos Zsófia…
2025-11-21
Tortával, arcfestéssel, baba-mama tánccal és zenével ünnepeltek november 17-én, a Koraszülöttek Világnapján az érintett gyerekek, családok és gyógyítók. A vidám találkozót idén is a Segíts Élni Alapítvány szervezte egy miskolci játszóházba.
2011 óta a Koraszülöttek Világnapja november 17-e. Ezen a…
2025-11-18
A magyar Védőnői Szolgálat több mint száz éve működik, és máig az egyik legkülönlegesebb, lakóhelyhez kötött anya- és gyermekvédelmi rendszer a világon. Gyökerei az 1915-ben létrehozott Stefánia Szövetséghez vezetnek vissza, amelynek célja a csecsemőhalandóság csökkentése és az anyák támogatása…
2025-11-14
A Házi Gyermekorvosok Egyesülete „A Legjobb Hír-szerző Díja – 2024” elismerést idén Dr. Simon Réka gyermekgyógyásznak ítélte oda.
A szakmai díjat a hétvégén azon a balatonalmádi ünnepségen adták át, amelyet az egyesület fennállásának 30. évfordulójához kapcsolódva rendeztek.
Dr. Simon Réka a…
2025-11-14
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Szakdolgozói Oktatási Csoportjának munkatársai és a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara kollégái közös standon várták a pályaválasztás előtt álló tanulókat a Miskolci Egyetem Főépületében.
A Kormányhivatal 24.…
2025-10-31
Mécsesgyújtással emlékeztek a kollégák az elhunyt munkatársainkra a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházban. Mindenszentek és halottak napja közeledtével az Isteni Irgalmasság Ökumenikus Kápolnában a kórházlelkészség, a négy történelmi egyház képviselői igei…