Dr. Juhász György
1988-ban végeztem a Debreceni Orvostudományi Egyetemen, 1992-ben sebészetből, majd 1995-ben érsebészetből szakvizsgáztam, így összességében 32 éve dolgozok orvosként. Ezen időszak nagy részét érbetegek, azaz verőér szűkületes, verőér tágulattal rendelkezők, valamint visszeres és krónikus veseelégtelenségben szenvedő betegek invazív gyógytásával töltöttem. Kezdetben leginkább nyitott műtéteket végeztünk, de a technikai lehetőségek és az osztályon meghonosított korszerű ellátási eljárások keretében katéteres érsebészeti beavatkozásokat is végzünk, akár önállóan, akár hagyományos nyitott érsebészeti műtétekkel ötvözve. Tagja vagyok a Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság vezetőségének. Középfokú angol nyelvvizsgával, illetve gyakorlati nyelvismerettel rendelkezem.