Ugrás a tartalomra

„Segítsünk közösen egy mosolyért” – karácsonyi kampány a GYEK-ben gyógyuló gyermekekért

Hatodik alkalommal szervezte meg idén a „Segítsünk közösen egy mosolyért” elnevezésű karácsonyi akciót Osváth Tibor, a Miskolci Nemzeti Színház művésze. A rendezvényen idén több mint 1,3 millió forint gyűlt össze, amelyből három területet támogattak a szervezők.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház Gyermekegészségügyi Központjában (GYEK) kezelt kis betegek számára hétfőn érkeztek meg az ajándékok.

Osváth Tibor2

"Idén  november elsején kezdtük a gyűjtést. Az összegyűlt adományból a GYEK-ben gyógyuló kis betegek mellett a Boldogkőváraljai Integrált Szociális Intézmény kis lakói is kapnak ajándékot, valamint a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat (TEGYESZ) is részesül a felajánlásból" – ismertette a művész.

Osváth Tibor3

Dr. Sólyom Enikő, a GYEK vezető főorvosa úgy fogalmazott: karácsony előtt teljesen megváltozik a hangulat az intézményben. Mindenki izgatottan várja, hogy megérkezzen a Jézuska.

"Van olyan kisfiú, aki égési sérülés miatt a rehabilitációs osztályon fekszik, mindig jön, nagyon szerény és áhítattal figyel a rendezvényeken, alig fogad el ajándékot. Nem is azért jön, de az ünnepség, az egész műsor, hogy itt vannak emberek, akik jót cselekszenek, nagyon megérinti" – mondta a vezető főorvos.

Kapcsolódó hírek

2024-05-09

Május 12-én ünnepli a világ az Ápolók Nemzetközi Napját. 1820-ban ezen a napon született Florence Nightingale brit ápolónő, az ápolóképzés kiemelkedő alakja. Az Ápolók Nemzetközi Tanácsa (International Council of Nurses, ICN) a modern ápolás alapítója, Florence Nightingale születésének évfordulója…

2024-04-30

Mintegy 12 ezer magyar vett részt szűrésen vagy egészségfelmérésen - mondta az egészségügyért felelős államtitkár a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Színben, a Helybe visszük a szűrővizsgálatokat program sajtótájékoztatóján. Takács Péter közölte: a megvizsgált emberek 29 százalékánál találtak olyan…

2024-04-26

Tisztelt Miskolciak, Vármegyében Élők! Kedves Betegeink, Hozzátartozók!   Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy 2024. április 15-től - a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházban, illetve annak valamennyi telephelyén -, a fekvőbeteg osztályokon kezelt betegekkel és a…