Ugrás a tartalomra

Felajánlás a sajóvámosi önkormányzattól

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház félmillió forint értékű bútort kapott Sajóvámostól; az adományt a kórház Logisztikai Centrumában adták át. Sajóvámos község önkormányzata visszatérő támogatója intézményünknek.

Sajóvámos, adomány 2

Dr. Bűdi László, kórházunk mb. főigazgatója közölte, számos támogató érkezik felajánlással a kórházba, de külön öröm, amikor visszatérő adományozó segíti a munkát.

Váradi Lajos, Sajóvámos polgármestere úgy fogalmazott: öt, a betegágyak mellé helyezhető éjjeliszekrényt ajánlottak fel, amelyek kinyitható asztallal rendelkeznek.

Emlékeztetett arra, hogy a község kiemelt kulturális eseménye a Vámos-Toros Napok, a gasztronómiai rendezvény igen népszerű, és a programnak sok támogatója van. A rendezvényből maradt fent az a félmillió forintnyi összeg, amiről az önkormányzat úgy döntött, jótékony célra ajánlja fel. A koronavírus járvány idején is segítették már a kórházat, akkor pulzoximétert vásároltak a beteg gyermekek ellátásához.

Az egészségügyi intézményt idén újra megkeresték, a felmerülő igényeknek megfelelően szerezték be a szükséges bútorokat.

(boon.hu;)

Kapcsolódó hírek

2026-07-24

Tisztelt Állampolgárok! Tisztelt Betegeink! Az Önök és az egészségügyi dolgozók biztonsága, az Önök minél gördülékenyebb ellátása érdekében - továbbra is - kérjük a higiénés, illetve a betegellátással kapcsolatos szabályok betartását. A várakozási idők és a zsúfoltságok csökkentése…

2026-07-20

Az Ivano-Frankivszki Nemzeti Orvostudományi Egyetem delegációja tett szakmai látogatást a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházban. Az ukrán szakemberek a két intézmény közös, határon átnyúló projektjének részeként ismerkedtek meg a miskolci skill labor működésével…

2026-07-20

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kórház és Egyetemi Oktatókórház Dr. Lázár István főorvos vezette Intervenciós Radiológiai Osztályán sikeresen megtörtént az első alsó végtagi atherectomia. A beavatkozást dr. Tamáska Péter a Képalkotó Diagnosztikai Osztály osztályvezető főorvosa és Dr. Papp János…