Ugrás a tartalomra

Állásbörze és karriernap a Debreceni Egyetemen

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház is részt vett azon az állásbörzén, amelyet a Debreceni Egyetem szervezett április 17-én, a az egészségügyi szakterületen tanuló, végzéshez közeli hallgatók, valamint rezidensek, illetve más érdeklődő álláskeresők számára.

Állásbörze-DE

Az állásbörze célja a frissdiplomás és az adott félévben diplomát szerző hallgatók számára munkaerő-piaci lehetőségek nyújtása, az álláskeresés megkönnyítése, az elhelyezkedési kultúra fejlesztése, továbbá így kívántak hidat képezni az intézmény, az intézmény hallgatói, valamint a munkaerő-piaci szereplők között.

Kórházunk évről-évre részt vesz a seregszemlén: mindez azt a célt szolgálja, hogy lehetőséget kapjunk a bemutatkozásra, így a végzős fiatalok tudomást szerezhetnek arról, hogy nemcsak klinikai intézményeket választhatnak rezidensképzésük, illetve későbbi munkavállalásuk helyszínéül.

Állásbörze-DE1

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház standjánál a HR igazgatóság vezető képviselői, és az orvosszakma, illetve a műtéti menedzsment mutatta be kórházunkat a végzős fiataloknak, ismertető kiadvánnyal, illetve személyes konzultáció során.
Bízunk benne, hogy néhányuk érdeklődését sikerült felkelteni a szakmai fejlődési lehetőségek iránt és hamarosan valamely betegellátó osztályunkon üdvözölhetjük őket. (https://www.bazmkorhaz.hu/allasajanlatok)

Kapcsolódó hírek

2026-06-12

Tisztelt Állampolgárok! Tisztelt Betegeink! Az Önök és az egészségügyi dolgozók biztonsága, az Önök minél gördülékenyebb ellátása érdekében - továbbra is - kérjük a higiénés, illetve a betegellátással kapcsolatos szabályok betartását. A várakozási idők és a zsúfoltságok csökkentése…

2026-06-01

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Velkey László Gyermekegészségügyi Központjának szakorvosai is publikáltak A Családorvoslás elmélete és gyakorlata című könyvbe. A Semmelweis Kiadó gondozásában megjelent kötet 2026. május elején jelent meg azzal a céllal,…

2026-05-19

Tisztelt Betegeink! Kedves Páciensek, Látogatók!   Feloldották a látogatási tilalmat és a maszkviselést a Szent Ferenc Tagkórházban. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya a 2026. május 13-án elrendelt akut légúti tünetekkel járó megbetegedések halmozódása…