Ugrás a tartalomra

Betegek Világnapja a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórházban

1993-tól minden év február 11-e, a Betegek Világnapja - II. János Pál pápa rendelte szerint. A megemlékezésnek több célja van: az egyház ezúton szerette volna kifejezni háláját mindenkinek, aki a szenvedőkkel és a betegekkel foglalkozik, illetve arra szerette volna felhívni a hívők figyelmét, hogy imádkozzanak beteg embertársaikért.

betegek világnapja3

Természetesen mindez túlmutat az egyházon, ugyanis ez a rendelkezés a nem vallásos emberekhez is eljut, ezáltal is növelve a betegségekre fordított figyelmet, hangsúlyozva a prevenció fontosságát. Felhívja továbbá a figyelmünket a legszegényebbek, a betegek, a szenvedők, a kirekesztettek és az elfeledettek szolgálatára.

betegek világnapja4

Az Isteni Irgalmasság Kápolnában idén is megemlékeztük a Betegek Világnapjáról. Minden esztendőben más-más felekezet rendezi az alkalmat, ezt a szolgálatot most a görög katolikus lelkészség látta el.

betegakadémia5

A megemlékezésen részt vett Dr. Büdi László, az egészségügyi intézmény mb. főigazgatója és Dr. Orosz Atanáz, a Miskolci Egyházmegye Püspöke is.

Kapcsolódó hírek

2024-05-09

Május 12-én ünnepli a világ az Ápolók Nemzetközi Napját. 1820-ban ezen a napon született Florence Nightingale brit ápolónő, az ápolóképzés kiemelkedő alakja. Az Ápolók Nemzetközi Tanácsa (International Council of Nurses, ICN) a modern ápolás alapítója, Florence Nightingale születésének évfordulója…

2024-04-30

Mintegy 12 ezer magyar vett részt szűrésen vagy egészségfelmérésen - mondta az egészségügyért felelős államtitkár a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Színben, a Helybe visszük a szűrővizsgálatokat program sajtótájékoztatóján. Takács Péter közölte: a megvizsgált emberek 29 százalékánál találtak olyan…

2024-04-26

Tisztelt Miskolciak, Vármegyében Élők! Kedves Betegeink, Hozzátartozók!   Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy 2024. április 15-től - a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházban, illetve annak valamennyi telephelyén -, a fekvőbeteg osztályokon kezelt betegekkel és a…