Ugrás a tartalomra

Már robotok is segítik a betegek rehabilitációját Miskolcon

Világszínvonalú, elsősorban az ideggyógyászati betegségek következtében mozgáskorlátozottá vált betegek rehabilitációs kezelésében használható robot és számítógép által támogatott terápiás eszközökkel gazdagodott a közelmúltban a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház.

Az intézmény összesen 31 készüléket kapott, amelyek a székhelyen, a Szikszói, a Szent Ferenc, a Mezőkövesdi Tagkórházakban, illetve a Központi Fizioterápiás Szolgálatnál álltak munkába. 

robot-rehab1

Dr. Révész János főigazgató elmondta: „A rehabilitációnak három alapfeltétele van. Az első az, hogy a beteg rehabilitálható legyen, tehát rendelkezzen azoknak a mentális és fizikai képességeknek az alapjaival, amelyek lehetővé teszik, hogy együttműködjön, illetve igénybe vegye a rendelkezésre álló gépműszerparkot. Második nagyon fontos feltétel a személyzet tudása. Olyan dinamikusan fejlődik már az egészségügy, hogy a különböző eszközöknek, gépeknek, műszereknek a nyomon követése, az alkalmazás technológiájának elsajátítása komoly kihívást jelent a szakemberek számára. A harmadik pedig a műszerpark elérhetősége a betegek számára, hogy megfelelő minőségű és mennyiségű berendezés álljon a rendelkezésre.”

robot-rehab2

A főigazgató kiemelte: az intézményben a rehabilitáció számos formája valósul meg, így a tüdőgyógyászati, a kardiológiai, a mozgásszervi, az ideggyógyászati rehabilitáció, és széles a tárháza azoknak a tagkórházaknak is, amelyek rehabilitációval foglalkoznak.

A Szent Ferenc Tagkórházban elsősorban mozgásszervi panaszokkal küzdő betegeket látnak el, de a kardiológiai rehabilitációs betegek is részt vesznek a fizioterápiás gyógytornász szolgáltatásokban.

Hozzátette: a pályázattal több gépállományukat tudták bővíteni, illetve hét olyan készülék is a rendszer része lett, amelyek teljesen újszerűek a számukra. Elsősorban végtag sérültek és bénultak rehabilitációjában nyújt új perspektívát ez a fejlesztés.

robot-rehab3

Dr. Kardos Zsófia, a Szent Ferenc Tagkórház orvosigazgató-helyettese elmondta: a rehabilitáció célja, hogy minél rövidebb idő alatt vissza tudják adni a betegeknek azt a teljes mozgástartományt, funkciót, stabilitást, amit el tudnak érni a kezelésekkel annak érdekében, hogy minél teljesebb életet tudjanak élni. 

Kifejtette: a Szent Ferenc Tagkórházban 65 ágyon működik kardiológiai rehabilitáció, ahol elsősorban a szívinfarktuson, szívműtéten átesett betegeknél történik fizikális helyreállítás, illetve teljes kivizsgálás és ezáltal próbálnak a funkcionális állapotukon javítani. Emellett pedig két osztályon, csaknem 120 ágyon mozgásszervi rehabilitációt végeznek.

robot-rehab4

Kiemelte, a tudomány, a technika és a gyógyítás találkozásával évek alatt fejlesztették ki ezeket a gépeket, így a roboteszközt is, amely a betegek gyógyulásában segít, visszaadja azokat a funkciókat, amiket elvesztettek. A fizikoterápiás készülékek mellett a rehabilitációs robotterápiának előnye, hogy a hagyományos kezelésekhez képest a páciensek többször tudják megismételni a gyakorlatokat, a gép csak éppen annyira és abban segíti a beteget, amelyre és amennyire szüksége van. Integrált ügyességi játékok, virtuális valóság segíti a kezelést. 

(boon.hu; minap.hu;)

Kapcsolódó hírek

2026-04-04

Tisztelt Állampolgárok! Tisztelt Betegeink! Az Önök és az egészségügyi dolgozók biztonsága, az Önök minél gördülékenyebb ellátása érdekében - továbbra is - kérjük a higiénés, illetve a betegellátással kapcsolatos szabályok betartását. A várakozási idők és a zsúfoltságok csökkentése…

2026-03-20

A miskolci Velkey László Gyermekegészségügyi Központ fennállásának 50. évfordulója alkalmából jubileumi, jótékonysági futóversenyt szerveznek a gyermekekért. A „Meglépjük” elnevezésű eseményt 2026. március 28-án, szombaton 7 órától rendezik meg Sajóbábonyban, az Ipari Park Rendezvényháznál és…