Ugrás a tartalomra

Tanszercsomagokat kaptak a GYEK kis betegei

Sok éves hagyomány, hogy a vármegyei napilap szerkesztőségének dolgozói tanszeradománnyal segítik a Velkey László Gyermekegészségügyi Központ (GYEK) beteg gyermekeinek oktatását. 

tanszerek2 - GYEK

Idén az Észak-Magyarország és Bosch-os partnerének képviselői hozták el felajánlásukat. 

Dr. Sólyom Enikő, a GYEK vezető főorvosa azt mondta: a gyerekek nagy izgalommal várták az ajándékokat, bár tudták, hogy tanszereket kapnak.

„A protokoláris feladatokat az ember néha nehezen viseli, de ebben az esetben nagy örömmel jöttem” – árulta el dr. Bűdi László, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház orvosigazgatója. Hozzátette: minden tisztelet azoké, akik a hétköznapi gondjaikon felülemelkedve csöppségeinkre gondolnak, ugyanis amellett, hogy gyógyulnak, tanulnak is és készülnek az életre. Bár az egészségügyi dolgozók gondoskodnak róluk, de jó érzés nekik, hogyha kívülről is figyelnek rájuk – jegyezte meg.

Kapcsolódó hírek

2026-06-12

Tisztelt Állampolgárok! Tisztelt Betegeink! Az Önök és az egészségügyi dolgozók biztonsága, az Önök minél gördülékenyebb ellátása érdekében - továbbra is - kérjük a higiénés, illetve a betegellátással kapcsolatos szabályok betartását. A várakozási idők és a zsúfoltságok csökkentése…

2026-06-01

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Velkey László Gyermekegészségügyi Központjának szakorvosai is publikáltak A Családorvoslás elmélete és gyakorlata című könyvbe. A Semmelweis Kiadó gondozásában megjelent kötet 2026. május elején jelent meg azzal a céllal,…

2026-05-19

Tisztelt Betegeink! Kedves Páciensek, Látogatók!   Feloldották a látogatási tilalmat és a maszkviselést a Szent Ferenc Tagkórházban. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya a 2026. május 13-án elrendelt akut légúti tünetekkel járó megbetegedések halmozódása…