Ugrás a tartalomra

Százezer fekvőtámasz - Diáért, a GYEK kis betegeiért

Az év végéhez közeledve, "Ti vagytok a legnagyobbak!" jeligével közös jótékonysági akciót szervezett a miskolci Gyermekegészségügyi Központ (GYEK) kis betegeiért az Ultras Diósgyőr és a DVTK.

Régi hagyomány már, hogy a DVTK szurkolói adománygyűjtést szerveznek az év végén, az idei akció is ebbe a sorba illeszkedett: idén a B-A-Z. Megyei Központi Kórház Gyermek Onko-haematológiai és Csontvelő Transzplantációs Osztály pácienseinek gyógyulását szeretnék segíteni a felajánlással, amelyhez a DVTK is csatlakozott.

Felnőttek és gyerekek fekvőtámaszt csinálnak

Ferenci Gábor kislánya, Dia tavaly, nagyon fiatalon, kisiskolásként daganatos betegségben hunyt el, és most is vannak az osztályon olyan gyermekek, akiknek ezzel a segítséggel elősegíthetik a gyógyulást.

Gábor kislánya emlékének adózva - lévén komoly versenyzői múlttal is rendelkező harcművész - megfogadta, hogy százezer fekvőtámaszt teljesít. Az utolsó százat a Diósgyőr szurkolóival és a DVTK sportolóival együtt nyomta le a szombati, Haladás elleni mérkőzést megelőzően, a DVTK Stadion előtti téren.

Az elmúlt években a szurkolókkal közösen a DVTK már sokszor bebizonyította, hogy hegyeket képes megmozgatni, ha arra van szükség: több alkalommal támogatták már a Gyermekegészségügyi Központot is.

Emberek állnak egy színpadon és beszélnek

Az Ultras Diósgyőr és a DVTK közös gyűjtése december 10-ig tart. Dr. Révész János hangsúlyozta: az Ultras Diósgyőr által gyűjtött pénzt - a hagyományoknak megfelelően - az intézmény a jótékonysági akció végén megkétszerezi.

Kapcsolódó hírek

2026-06-12

Tisztelt Állampolgárok! Tisztelt Betegeink! Az Önök és az egészségügyi dolgozók biztonsága, az Önök minél gördülékenyebb ellátása érdekében - továbbra is - kérjük a higiénés, illetve a betegellátással kapcsolatos szabályok betartását. A várakozási idők és a zsúfoltságok csökkentése…

2026-06-01

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Velkey László Gyermekegészségügyi Központjának szakorvosai is publikáltak A Családorvoslás elmélete és gyakorlata című könyvbe. A Semmelweis Kiadó gondozásában megjelent kötet 2026. május elején jelent meg azzal a céllal,…

2026-05-19

Tisztelt Betegeink! Kedves Páciensek, Látogatók!   Feloldották a látogatási tilalmat és a maszkviselést a Szent Ferenc Tagkórházban. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya a 2026. május 13-án elrendelt akut légúti tünetekkel járó megbetegedések halmozódása…