Ugrás a tartalomra

Gyermekdiabétesz pályázati program a B.- A.- Z. Megyei Központi Kórházban

Mintegy 23 millió forintos támogatásból fejlesztette Gyermekdiabétesz Centrumát a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház A „Fejlődés a szövődménymentes felnőttkorért - Gyermekdiabétesz Központ Miskolcon 2021” című projekt részeként az intézmény az 1-es típusú diabétesz korai diagnosztizálásához, szövődmények kialakulásának korai felismeréséhez szükséges eszközöket szerzett be, valamint fejlesztette informatikai hátterét.

gyermekdiabétesz1

A vissza nem térítendő támogatásnak köszönhetően a diagnosztika, terápia és edukáció területén olyan lehetőségek nyílhattak meg az intézményhez tartozó Velkey László Gyermekegészségügyi Központban, amely segíti a cukorbeteg gyermekek és családjaik egészséges, harmonikus fejlődését, így növeli általános életminőségüket is. Az eszközlista összeállításánál fontos szempont volt, hogy biztosíthassuk az adott ellátási területen azokat a feltételeket, amelyek megkönnyítik a napi betegellátási tevékenységet. Mindez jelentősen támogatja a diabéteszes gyerekeket abban, hogy teljes életet élhessenek, és egyenlő esélyekkel indulhassanak az életben egészséges társaikhoz mérten.

gyermekdiabétesz2

A projekt a Miniszterelnökség megbízásából, az Országos Kórházi Főigazgatóság által - Az 1-es típusú diabétesszel élő gyermekek és családjaik jólétét, jóllétét fokozó, fejlesztési célú támogatás gyermekdiabétesz centrumok részére címmel - meghirdetett Gyermekdiabétesz Pályázati Program GYDIAB-21. keretében valósult meg.

Kapcsolódó hírek

2026-06-12

Tisztelt Állampolgárok! Tisztelt Betegeink! Az Önök és az egészségügyi dolgozók biztonsága, az Önök minél gördülékenyebb ellátása érdekében - továbbra is - kérjük a higiénés, illetve a betegellátással kapcsolatos szabályok betartását. A várakozási idők és a zsúfoltságok csökkentése…

2026-06-01

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Velkey László Gyermekegészségügyi Központjának szakorvosai is publikáltak A Családorvoslás elmélete és gyakorlata című könyvbe. A Semmelweis Kiadó gondozásában megjelent kötet 2026. május elején jelent meg azzal a céllal,…

2026-05-19

Tisztelt Betegeink! Kedves Páciensek, Látogatók!   Feloldották a látogatási tilalmat és a maszkviselést a Szent Ferenc Tagkórházban. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya a 2026. május 13-án elrendelt akut légúti tünetekkel járó megbetegedések halmozódása…