Ugrás a tartalomra

Miskolcon az Egészségügyi Szakdolgozók 52. Országos Kongresszusa

Miskolc adott otthont idén az Egészségügyi Szakdolgozók 52. Országos Kongresszusának, 2022. június 16-tól 18-ig. A kongresszus feladata a szakmai fejlődés elősegítése, amelyhez méltó helyszínként szolgált az Észak-magyarországi régió szellemi tudásközpontja: a Miskolci Egyetem.

A rendezvény lehetőséget teremtett arra, hogy az egészségügyi dolgozók megmutathassák értékeiket, tapasztalataikat és tudásukat az ápolószakma, a gyógyító-megelőző tevékenységek és az oktatás területén. A szervezőbizottság a megújulás, az újrakezdés, az építkezés szellemében hirdette meg az 52. Egészségügyi Szakdolgozók Országos Kongresszusát. A cél az volt, hogy vendégeink egy pozitív hangvételű rendezvényen töltsék el idejüket a kongresszus ideje alatt, mivel az együttlét, a kikapcsolódás ritkán adatott meg az elmúlt két évben.

ESZOK

Az ünnepélyes megnyitón dr. Révész János, a megyei kórház főigazgatója és Varga Andrea Klára, Miskolc alpolgármestere mondott köszöntőt.

A tanácskozásra szinte az egész országból érkeztek, mintegy 350 résztvevőt regisztráltak.

Az első nap végén a kiemelkedő teljesítményt nyújtó egészségügyi szakdolgozónak járó Sebalda-díjat is átadták. A díjat a Magyar Kórházszövetség, és a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház alapította. Az elismerést Horkai Józsefné, a megyei központi kórház ápolási igazgatóhelyettese vehette át.

Sebalda díj

A tudományos programban csaknem 80 előadás szerepelt, 7 nagy témakörben. Az előadások egyebek mellett feldolgozták a team munkát, az oktatást, az alapellátást, a szakmai újdonságokat, és a rehabilitációt.

Kapcsolódó hírek

2026-06-12

Tisztelt Állampolgárok! Tisztelt Betegeink! Az Önök és az egészségügyi dolgozók biztonsága, az Önök minél gördülékenyebb ellátása érdekében - továbbra is - kérjük a higiénés, illetve a betegellátással kapcsolatos szabályok betartását. A várakozási idők és a zsúfoltságok csökkentése…

2026-06-01

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Velkey László Gyermekegészségügyi Központjának szakorvosai is publikáltak A Családorvoslás elmélete és gyakorlata című könyvbe. A Semmelweis Kiadó gondozásában megjelent kötet 2026. május elején jelent meg azzal a céllal,…

2026-05-19

Tisztelt Betegeink! Kedves Páciensek, Látogatók!   Feloldották a látogatási tilalmat és a maszkviselést a Szent Ferenc Tagkórházban. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya a 2026. május 13-án elrendelt akut légúti tünetekkel járó megbetegedések halmozódása…