Ugrás a tartalomra

LELKI EGÉSZSÉGKÖZPONT MISKOLCON

Lelki Egészségközpont (LEK) funkcióval bővítette szolgáltatási körét a miskolci Egészségfejlesztési Iroda (EFI). A lelki egészség megóvását és fejlesztését célzó több mint kétéves szakmai program megvalósítását 40 millió forintos vissza nem térítendő európai uniós támogatás tette lehetővé. A projekt ugyan 2021 februárjában lezárult, a szolgáltatás azonban továbbra is térítésmentesen elérhető.

 

Néhány eredmény az elmúlt időszakból:

Programjainkon összesen csaknem 30 ezer alkalommal jelentek meg Miskolc és a járás lakosai, akik egyebek között: kiégést megelőző-, stresszkezelő-, kommunikációs csoportos tréningeken, szülői készségeket fejlesztő programokon, művészetterápián, kutyaterápián vagy egyéni segítő beszélgetéseken vettek részt. Együttműködve a veszélyeztetett fiatalokat támogató, segítő szakemberekkel, szerhasználatot megelőző programjainkkal iskolákat, fiatalokat kerestünk meg. Ezen az úton több mint ezren kapcsolódtak be a projektbe. Legnépszerűbb programunk az „Ép testben, ép lélek” mozgásprogram volt, amelyet saját tornatermünkben, majd a járványhelyzet alatt online is sikerrel tudtunk biztosítani az érdeklődők számára.

Lelki egészség témakörében szervezett három nagy előadásunkon előadóként köszönthettük dr. Zacher Gábort, Tari Annamáriát és Mérő Lászlót.

 

A Lelki Egészségközpontban a projekt zárását követően továbbra is ingyenes a szolgáltatás. Várjuk azokat, akik szeretnék fejleszteni magukat, megoldanák lelki problémáikat, előbbre lépnének megakadásaikban vagy csökkentenék stressz-szintjüket. Irodánk elkötelezett a pszichés problémák stigmatizálásának csökkentésében is, ezért minden ez irányú civil kezdeményezéshez örömmel csatlakozunk.

 

 

Figyeljünk lelkünk egészségére! Merjünk beszélni problémáinkról!

Keresse Ön is a LEK térítésmentes szolgáltatásait!

 

 

dr. Révész János

főigazgató

Kapcsolódó hírek

2026-06-12

Tisztelt Állampolgárok! Tisztelt Betegeink! Az Önök és az egészségügyi dolgozók biztonsága, az Önök minél gördülékenyebb ellátása érdekében - továbbra is - kérjük a higiénés, illetve a betegellátással kapcsolatos szabályok betartását. A várakozási idők és a zsúfoltságok csökkentése…

2026-06-01

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Velkey László Gyermekegészségügyi Központjának szakorvosai is publikáltak A Családorvoslás elmélete és gyakorlata című könyvbe. A Semmelweis Kiadó gondozásában megjelent kötet 2026. május elején jelent meg azzal a céllal,…

2026-05-19

Tisztelt Betegeink! Kedves Páciensek, Látogatók!   Feloldották a látogatási tilalmat és a maszkviselést a Szent Ferenc Tagkórházban. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya a 2026. május 13-án elrendelt akut légúti tünetekkel járó megbetegedések halmozódása…