Ugrás a tartalomra

Közlemény 2020.05.05

Tisztelt Betegeink!

Szakrendeléseink jelenlegi működési rendjéről az adott Tagkórház ikonjára kattintva tudnak tájékozódni.

A sajtómegjelenésekből bizonyára értesültek, az emberi erőforrások minisztere 2020. április 30-án, az egészségügyi intézmények vezetőihez intézett levelében lehetőséget adott arra, hogy az intézmények az ellátási lehetőségeiket bővítsék.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház haladéktalanul hozzálátott a bővített feladatok ellátásához szükséges feltételrendszer kidolgozásához.

Ez a munka több napot vesz igénybe, célunk azonban az, hogy úgy a beteg-, mint a dolgozói biztonság fenntartása mellett minél több állampolgár számára tegyük lehetővé a járóbeteg rendelések igénybevételét.

Munkánk időtartama alatt szíves megértésüket és türelmüket kérjük.

A járóbeteg rendelések átstrukturálására vonatkozóan előreláthatólag 72 órán belül adunk ki közleményt. Mindaddig kérjük az állampolgárokat, hogy változatlan formában, előzetes háziorvosi konzultációt követően, kizárólag életveszélyes állapot vagy sürgős szükség esetén látogassák rendeléseinket.

Kapcsolódó hírek

2026-06-12

Tisztelt Állampolgárok! Tisztelt Betegeink! Az Önök és az egészségügyi dolgozók biztonsága, az Önök minél gördülékenyebb ellátása érdekében - továbbra is - kérjük a higiénés, illetve a betegellátással kapcsolatos szabályok betartását. A várakozási idők és a zsúfoltságok csökkentése…

2026-06-01

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Velkey László Gyermekegészségügyi Központjának szakorvosai is publikáltak A Családorvoslás elmélete és gyakorlata című könyvbe. A Semmelweis Kiadó gondozásában megjelent kötet 2026. május elején jelent meg azzal a céllal,…

2026-05-19

Tisztelt Betegeink! Kedves Páciensek, Látogatók!   Feloldották a látogatási tilalmat és a maszkviselést a Szent Ferenc Tagkórházban. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya a 2026. május 13-án elrendelt akut légúti tünetekkel járó megbetegedések halmozódása…