Ugrás a tartalomra

KÖZLEMÉNY - 2020.10.22

Tisztelt Állampolgárok! Kedves Betegeink!

Miként azt Önök is tudják, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Semmelweis Tagkórháza első vonalbeli járványügyi ellátó hely. A koronavírus esetszám emelkedéséből adódóan szükségessé vált a belgyógyászati ellátás átszervezése annak érdekében, hogy a belgyógyászat épületben található ágykapacitásokat is a koronavírus fertőzés gyanús, illetve igazoltan fertőzött betegek ellátása érdekében igénybe tudjuk venni.
Fentiekből adódóan a Semmelweis Tagkórház belgyógyászati osztályain fekvő betegek közül a gyógyultakat, illetve a háziorvosi felügyeletet igénylőket hazabocsátjuk, a továbbra is kórházi ellátást igénylő betegeket a Szentpéteri kapui telephelyen helyezzük el.
Október 24-én szombattól kezdődően, a Semmelweis Tagkórházban a belgyógyászati ellátást szüneteltetjük.
A belgyógyászati betegek ellátását a központi telephely (Szentpéteri kapu) I., II., III. számú Belgyógyászati Osztálya, valamint a Semmelweis telephely belgyógyászati osztályai a beköltözést követően a jelenlegi (Szentpéteri kapui) ápolási épületben végzik.
A járóbeteg rendelések átszervezésére vonatkozóan néhány nap múlva adunk tájékoztatást.

Az intézmény dolgozói nevében ezúton szeretnénk köszönetet mondani együttműködésükért és a járványhelyzetben tanúsított felelős magatartásukért!

Miskolc, 2020. október 22.

Tisztelettel:

dr. Révész János
főigazgató

Kapcsolódó hírek

2026-06-12

Tisztelt Állampolgárok! Tisztelt Betegeink! Az Önök és az egészségügyi dolgozók biztonsága, az Önök minél gördülékenyebb ellátása érdekében - továbbra is - kérjük a higiénés, illetve a betegellátással kapcsolatos szabályok betartását. A várakozási idők és a zsúfoltságok csökkentése…

2026-06-01

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Velkey László Gyermekegészségügyi Központjának szakorvosai is publikáltak A Családorvoslás elmélete és gyakorlata című könyvbe. A Semmelweis Kiadó gondozásában megjelent kötet 2026. május elején jelent meg azzal a céllal,…

2026-05-19

Tisztelt Betegeink! Kedves Páciensek, Látogatók!   Feloldották a látogatási tilalmat és a maszkviselést a Szent Ferenc Tagkórházban. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya a 2026. május 13-án elrendelt akut légúti tünetekkel járó megbetegedések halmozódása…