Ugrás a tartalomra

Új műtőblokkok segítik a betegellátást a Szentpéteri kapui telephelyen

Az egynapos sebészeti ellátás tevékenységét bemutató sorozat második állomásaként a Szentpéteri kapui telephely urológiai és sebészeti műtőblokkjait mutattuk be a sajtó képviselőinek és rajtuk keresztül a lakosságnak.

A két új műtőben, az osztályok vezetői, Dr. Botos Ákos, a Sebészeti Osztály osztályvezető főorvosa és Dr. Máté Zsolt, az Urológiai Osztály osztályvezető főorvosa kalauzolták a sajtó képviselőit.

Interjú egy műtőben

A beruházásnak köszönhetően a két műtőben új bemosakodó tér, automata, érintésmentes műtőajtókat építettek be – kezdte az új műtők bemutatóját Dr. Mátyás Lajos, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház orvosigazgató helyettese. Az új műtőkben teljes felületen fal-, és padlóburkolat csere, új álmennyezet szerkezet, orvosi gázellátó rendszer, új villamoshálózat, és szellőzőrendszer kiépítése történt meg, amellyel a modern kor elvárásainak megfelelő betegellátó műtéti egység jött létre – egészítette ki a kórház műszaki igazgatója, Breitenbach Sándor.

– A projekt során beszerzett eszközök, és a kialakított új, egynapos sebészeti műtők hozzájárulnak a betegellátás színvonalának növeléséhez, illetve a rövidebb kórházi tartózkodás biztosításához is- mondta a beruházás előnyeit összegezve Dr. Révész János, a a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház főigazgatója. Majd hozzátette, a projekt Európai Uniós forrásból valósult meg. Az országos – 19 megvalósítási helyszínt érintő - teljes támogatás összege több mint 11 milliárd forint volt. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházban, az egynapos ellátásra elnyert – két tagkórházat érintő – támogatás mintegy 560 millió forint volt – mondták.

Emberek állnak egy műtőben

A beruházás célja az egynapos sebészeti ellátás volumenének bővítése, az aktív ellátásban rendelkezésre álló kapacitások átcsoportosítása. A programban egyrészt nagy értékű eszközbeszerzés valósult meg mintegy 500 millió forint összegben, valamint több mint 60 millió forint értékben építési beruházás keretében, új egynapos urológiai és sebészeti műtőblokkot alakítottak ki a Központi Telephely (Szentpéteri kapu) Sebészeti Épület tömb II. emeleti Központi Műtő egységében- hangzott el a sajtótájékoztatón.

Az eszközbeszerzés részeként 59 orvostechnikai eszköz érkezett, amelyek nyolc szakmai terület – fül-orrgégészet; gyermek sebészet, belgyógyászat, kardiológia, gasztroenterológia, ortopédia, sebészet, szemészet - ellátásához szükséges fontos eszközöket biztosította, mind a Központi Telephelyen, mind a Semmelweis Tagkórházban működő Multidiszciplináris Sebészeti Centrumban. Ilyen eszközök voltak – egyebek mellett - a Központi Telephelyen például a gyermek sebészeti műtőbe érkezett C-íves röntgen képerősítő, sebészeti műtőasztal, műtőlámpa, valamint a fül-orr-gégészeti ellátáshoz kapcsolódóan érkezett endoszkópos torony, és nagyfrekvenciás sebészeti vágó, illetve a gasztoenterológiai ellátást segítő videoendoszkópos torony, videogasztroszkóp, összességében mintegy 310 millió forint értékben.

A Semmelweis Tagkórházban kialakított Multidiszciplináris Sebészeti Centrumban működő szakmák: a szemészet, sebészet, ortopédia számára nagy értékű laparoszkópos torony, szemészeti operációs mikroszkópok, és artroszkópos eszközök beszerzése is megtörtént mintegy 190 millió forintnyi összegben.

Kapcsolódó hírek

2024-02-21

Tisztelt Betegeink! Kedves Páciensek, Látogatók!   Az akut légúti megbetegedések járványos előfordulásának megelőzése érdekében a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal 2024. február 22-től – visszavonásig - látogatási tilalmat rendel el Intézményünk -          központi telephelyének (…

2024-02-19

Nagy tisztelettel és szeretettel köszöntjük a Magyar Ápolók Napján az egészségügyi szakdolgozóinkat! Ápolónak lenni az egyik legszebb emberi hivatás, áldozatos munka. Példaképeket ünneplünk. Mint az élet számos területén, így az egészségügyben is azok válnak szimbólummá, akik lelkes munkájukkal,…

2024-02-14

Tisztelt Betegeink! Kedves Páciensek, Hozzátartozók!   Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy 2024. február 14-től a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Stroke, Neurológiai és Toxikológiai Osztályán - a 2024. 02. 01-én - elrendelt látogatási tilalmat feloldjuk. A…