Ugrás a tartalomra

Új mammográfiás készülék segíthet a megyei központi kórházban

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház ismét jelentős felajánlást kapott. Az Avon Magyarország közreműködésével egy mammográfiás készülékkel lesz gazdagabb az intézmény. A cég ötmillió forinttal támogatja az eszköz beszerzését, amelyet sajtótájékoztató részeként adtak át az intézménynek.

A készülék beszerzés alatt áll: alkalmas lesz a teljes digitális működésre, tomoszintézis funkcióval, szintetikus 2D képrekonstrukcióval rendelkezik, ehhez kapcsolódó leletező munkaállomással, illetve integráltan összeköthető a kórházi informatikai rendszerrel. 

AVON

Ez utóbbi funkció azért is fontos, mert a korábbi leleteket egyben láthatja majd a kezelőorvos. A megye nép­egészségügyi adottságaiból adódóan a kórházi ellátásnak két prioritása van, az egyik a szív- és érrendszeri, a másik a daganatos megbetegedések, ezért különösen fontos, hogy ezeken a területeken a mindenkori világszínvonalat képviseljék, és nemcsak a gyógyításban – hangsúlyozta dr. Révész János főigazgató. Hozzátette: ez igaz a szűrővizsgálatokra is, amelyeket olyan mennyiségben és minőségben tudnak elvégezni, amilyenre szükség van. Az emlőtumorok szűrésére a legkorszerűbb technológia áll rendelkezésükre, amely ezzel a mammográfiás készülékkel tovább bővül. 

Kapcsolódó hírek

2026-06-12

Tisztelt Állampolgárok! Tisztelt Betegeink! Az Önök és az egészségügyi dolgozók biztonsága, az Önök minél gördülékenyebb ellátása érdekében - továbbra is - kérjük a higiénés, illetve a betegellátással kapcsolatos szabályok betartását. A várakozási idők és a zsúfoltságok csökkentése…

2026-06-01

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Velkey László Gyermekegészségügyi Központjának szakorvosai is publikáltak A Családorvoslás elmélete és gyakorlata című könyvbe. A Semmelweis Kiadó gondozásában megjelent kötet 2026. május elején jelent meg azzal a céllal,…

2026-05-19

Tisztelt Betegeink! Kedves Páciensek, Látogatók!   Feloldották a látogatási tilalmat és a maszkviselést a Szent Ferenc Tagkórházban. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya a 2026. május 13-án elrendelt akut légúti tünetekkel járó megbetegedések halmozódása…