Ugrás a tartalomra

Több fejlesztés és beruházás is megvalósul/megvalósult a Borsod megyei központi kórházban

Beruházásokkal, korszerűsítésekkel újult/újul meg a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház gyermek- és ifjúsági pszichiátriája, valamint a gyermeksürgősségi ellátás - jelentette be az emberi erőforrások minisztere pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján.

    Kásler Miklós elmondta, az ország legnagyobb forgalmú egészségügyi intézményének évek óta stabil a gazdálkodása, és az elmúlt három évben mintegy 15 milliárd forintnyi beruházás történt a betegellátás, illetve a háttérszolgálatások területén.
    Révész János, az intézmény főigazgatója a beruházásokat részletezve elmondta, hogy 300 millió forintos uniós forrásból kialakítottak egy, a gyerekek és fiatalkorúak ellátására specializálódott pszichiátriai épületet, amelynek ötszáz négyzetméteres területén komplex járóbetegellátó és gondozóközpontot alakítottak ki.

A Gyermek- és Ifjuság Pszichiátria épülete

    Jelezte: ez a beruházás hiánypótló volt, hiszen az északkelet-magyarországi régióban eddig nem volt szervezett gyermek- és ifjúsági pszichiátria ellátás. Az új épületben járó- és fekvőbeteg-ellátásra is lehetőség van.
    Ezen kívül - folytatta a főigazgató - 850 millió forint uniós forrásból megtörtént a felnőtt pszichiátria épületének rekonstrukciója. Az épületen szerkezeti változtatásokat hajtottak végre, valamint kicserélték a víz, a fűtés és egyéb energetikai rendszereket.
    Révész János szerint a több hetet vagy akár hónapot bent tartózkodó pszichiátriai betegek ellátásban fontos szerepet játszik a környezet, ezért igyekeztek a felújítás során ehhez igazodó építészeti megoldásokat alkalmazni.
    A főigazgató beszámolt továbbá arról, hogy 2,7 milliárd forintból fejlesztik az intézmény gyermeksürgősségi ellátását. Az országos második legnagyobb gyermekgyógyászati centrumában egyebek között bővítik a gyermeksürgősségi és traumatológiai ambulanciákat, megújul a teljes műtőblokk, valamint a központi betegellátónak közvetlen összeköttetése lesz a helikopterleszállóval.
    Csöbör Katalin a térség fideszes országgyűlési képviselője azt mondta: egyszerre kell megküzdeni egy világjárvánnyal és fejleszteni az egészségügyet, azonban az ország gazdasági eredményei mindkettőt lehetővé teszik.
Emlékeztetett, hogy a kórházban eddig is folyamatosak voltak a beruházások; napelemparkot létesítettek, korszerűsítették a szülészeti és koraszülöttrészleget, a kardiológiai, a gasztroenterológiai vagy az onkológiai osztályt.
    A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház három városban hat telephelyen 3400 ágyon látja el a térség betegeit, évente kétmillió embert. (MTI)

 

További képek a Központi tagkórház GYEK sürgősségi építkezéséről itt találhatók.

További képek a Semmelweis tagkórház Gyermek-Ifjusági pszichiátria és Felnőtt pszichiátria épületeinek korszerűsítéséről itt találhatók.

Kapcsolódó hírek

2024-04-15

Tisztelt Miskolciak, Vármegyében Élők! Kedves Betegeink, Hozzátartozók!   Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy 2024. április 15-től - a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházban, illetve annak valamennyi telephelyén -, a fekvőbeteg osztályokon kezelt betegekkel és a…

2024-04-13

Vidám napsütésben várta a miskolci Szentpéteri kapu a garantált városnéző séta résztvevőit – intézményünkben is. Azok, akik rászánták a szombat délelőttöt, nem is csalódtak. A városrész felfedező séta a nemrégiben megújult József Attila Könyvtárból indult.  Aztán útra keltek, Kupcsik Sarolta …

2024-04-11

Szűrőbusszal viszi el Miskolc öt pontjára az orvosi diagnosztikát a Magyar Rákellenes Liga és a vármegyei központi kórház, a „Négy keréken az egészségért, a korai diagnózisért” programjában; remélve, hogy azokhoz is eljutnak, akik nem mennek el az orvosukhoz vizsgálatra. A „Helybe visszük a…