Ugrás a tartalomra

A szűrések témája a Betegakadémián

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház a Magyar Rákellenes Liga Miskolci Segítő Szolgálatával együttműködésben ismét megszervezte az úgynevezett Betegakadémiát. A rendezvény márciusi témája a szűrések jelentősége volt.

Egy ember beszél a közönség előtt

A szűrővizsgálatok jelentőségére világított rá Dr. Kostyál László diagnosztikai orvosigazgató helyettes a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház a Magyar Rákellenes Liga Miskolci Segítő Szolgálatával együttműködésben megszervezett Betegakadémián, amit szerda délután tartottak a kórház kultúrtermében. A szűrővizsgálatok úgy kapcsolódnak össze a diagnosztikával, hogy a szűréseket általában diagnosztikus gépeken (ultrahang, mammográfia, CT, MR és PET) végzik, melyekkel jól felszerelt a kórház – magyarázta az orvos a hallgatóságnak. Előfordul, hogy van olyan beteg, aki egy évben többször is átesik például CT vizsgálaton, melynek a sugárzás miatt lehetnek káros hatásai, viszont a szűrés elmaradásának sokkal nagyobb a kockázata – hangsúlyozta Dr. Kostyál László. Dr. Asztalos Ágnes, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztály főosztályvezetője átvéve a szót hozzátette, hogy ez az a témakör, amiről mindig beszélniük kell, mert mindenkinek gondoskodnia kell magáról, a saját egészségéről. A népegészségügyi ellátó rendszer szervezi és koordinálja a szervezett lakossági szűréseket (emlőszűrés, méhnyakrák szűrés, vastagbél szűrés) melyek térítésmentesek - hangsúlyozta; de emellett lehetőség van az egyéni szűrésekre is. 

Egy ember beszél

"Vannak életkorhoz kötött, javasolt, illetve kötelező szűrések is. A gyerekek 18 éves korukig részesülnek ezekben az oktatási intézmények szervezésében. Mi, felnőttek viszont elhanyagoljuk ezeket" – mondta Dr. Asztalos Ágnes. – "A tapasztalat az, hogy kampányszerűen járunk el szűrővizsgálatokra, de még mindig kevesen" – mondta a főosztályvezető. Pedig a szűrővizsgálatokkal korai stádiumban felismerhető a betegség, időben elkezdhető a kezelés, és nagyobb az esély a gyógyulásra - emelte ki  a főosztályvezető.

A Betegakadémia célja, hogy a vármegye betegei és az érdeklődők első kézből kapjanak hiteles és pontos információkat, és megismerjék az intézménytm, az ellátásokat, illetve tisztában legyenek azzal, milyen tünetekkel hová fordulhatnak, milyen kezelési és terápiás lehetőségeik vannak, és ezt a kórház mely intézményében, tagkórházában vehetik igénybe, javítva ezzel az orvos-beteg kapcsolatot. Az előadások középpontjában hónapról hónapra mindig egy éppen aktuális egészségügyi terület vagy téma áll. Legközelebb, április 20-án az egynapos sebészeti ellátás lesz a Betegakadémia főszereplője.

Kapcsolódó hírek

2024-03-25

Tisztelt Állampolgárok! Tisztelt Betegeink! Az Önök és az egészségügyi dolgozók biztonsága, az Önök minél gördülékenyebb ellátása érdekében - továbbra is - kérjük a higiénés, illetve a betegellátással kapcsolatos szabályok betartását. A várakozási idők és a zsúfoltságok csökkentése érdekében kérjük…

2024-03-21

Tisztelt Betegeink! Tisztelt Hozzátartozók!   A betegellátási és kapcsolattartási rendet segíti a hozzátartozók számára biztosított telefonos elérhetőség, amelyet – már korábban a fertőzésveszély csökkentése érdekében - alakított ki az intézmény. Kórházunk célja, hogy a reguláris ellátásban…