Ugrás a tartalomra

Szép és modern - Hárommilliárdos felújítás a GYEK-ben

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Velkey László Gyermekegészségügyi Központjában (GYEK) a Gyermek sürgősségi, baleseti ellátás fejlesztése címmel idén indult el egy, az említett szakterületet érintő nagy volumenű beruházás mintegy 3 milliárd forint értékben.

Egy mentőautó áll egy épület előtt

A GYEK alapterülete mintegy 20 ezer négyzetméter, ebből a projekt részeként a kivitelezéssel (átalakítás, felújítás és bővítés) érintett terület összesen 2 és félezer négyzetméter.

A fejlesztés részeként a Gyermeksebészeti Traumatológiai és Égési Osztály fekvőbeteg részlege teljes körűen megújult, illetve a műtőrészleg komplex rekonstrukciója, felújítása és bővítése is folyamatban van. Mindemellett összekötő folyosó készült a GYEK és a mentőhelikopter leszállópálya, valamint a központi radiológiai ellátásnak helyt adó Központi Betegellátó épület között. Szintén a projekt része, hogy a Gyermek Sürgősségi és Baleseti Osztály teljes körűen megújul, kibővül.  

A cél a betegutak rövidülése, az orvosi kompetenciák egyértelmű meghatározása a triázsolással, gyorsabb betegellátás, betegbiztonság növelése, és komfortos, a kor igényeinek megfelelő betegellátás, valamint környezet kialakítása.

Egy kórházi folyosó

Színes és modern, ilyen lesz az új GYEK – írta a beruházás részleges átadásáról egy helyi hírportál.

Dr. Révész János, kórházunk főigazgatója a sajtónyilvános rendezvényen úgy fogalmazott: kiemelt szerepet tölt be a magyar ellátórendszerben a Gyermekegészségügyi Központ, ugyanis Magyarország második legnagyobb kórházáról van szó, amely Északkelet-Magyarország teljes ellátásért felel a fekvőbeteg-ellátás vonatkozásában.

Emberek állnak egy épület előtt

Emlékeztetett: az intézmény 1976 ót működik; jelenleg 15 betegellátó szervezeti egységben és 320 ágyon látják el a gyerekeket. Az elmúlt időszak beruházásairól szólva elmondta: az elmúlt években újult meg egyebek mellett a Neonatális és a Prenatális Intenzív Centrum, bővítették az Intenzív Osztályt és belső felújításon esett át a Gyermekrehabilitációs Osztály. Ennek a munkának a következő állomásaként nevezete a GYEK megújulását.

- Törekvésünk az, hogy kormányzati támogatással a központ homlokzat megújulása is megindulhasson, legkésőbb jövő tavasszal – tette hozzá a főigazgató. 

Egy kórterembe ül számítógép előt egy nő

Dr. Jakó Ildikó, az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) Szakellátásfejlesztési és Koordinációs Főigazgatóságának régiós vezetője arról számolt be, hogy ma Magyarországon a gyermekegészségügyi fekvőbeteg-ellátásban az ország élvonalát képező hat intézményben – köztük a GYEK-ben – folyik komoly fejlesztés, összesen 17 milliárd forint értékben.

Ebből 3 milliárd forintos fejlesztés a Velkey László Gyermekegészségügyi Központban zajlik jelenleg, amely intézmény ennek megvalósításában is élen jár, várhatóan 2023 tavaszára fejeződnek be Miskolcon a munkálatok.

Breintenbach Sándor. az intézmény műszaki igazgatója kiemelte: már működik az az összekötő folyosó is, amely a GYEK-et és a mentőhelikopter leszállópályát, valamint a központi radiológiai ellátásnak helyt adó Központi Betegellátó épületet köti össze.

Ez nagy segítség, mert eddig közúton és mentőautóval kellett a beteg gyerekeket átszállítani például a diagnosztikai vizsgálatokra. Ez a híd a mentőhelikopteres betegszállítás fogadószintjével is biztosítja a kapcsolatot, így a sürgősségi ellátásra szorulók még rövidebb idő alatt kaphatnak életmentő segítséget – foglalta össze.

Dr. Hauser Péter, a GYEK felügyeletéért felelős orvosigazgató-helyettes a szakmai ellátás kiváló színvonaláról beszélt: „itt van a legszélesebb ellátási spektrum az országban. Mostantól, ha belép a gyermek a sürgősségi osztályra, nagyon szép környezet fogadja majd” – emelte ki.

Egy kórházi kórterem

A munkák alatti költözésről szólva elmondta, hogy mindez nem volt könnyű feladat, azonban ő és kollégái is bíznak abban, hogy hamarosan a teljes épületet birtokba vehetik. A beruházás idén indult el, amelyben a Gyermek Sürgősségi és Baleseti Osztály bővül, illetve újul meg teljeskörűen, csakúgy, mint a Gyermeksebészeti, Traumatológiai és Égési Osztály fekvőbeteg részlege. Emellett a műtők komplex felújítása és bővítése is szerepel a programban. 

Egy kórházi ágy

Orvosi gépek és műszerek beszerzésére is lehetőséget ad a pályázat, amelyben 290 millió forintos forrás szolgálja a sürgősségi betegellátás működését biztosító eszközpark fejlesztését.

További képek a képgalériában érhetők el.

(B.-A.-Z. Megyei Központi Kórház; boon.hu;)

Kapcsolódó hírek

2024-03-25

Tisztelt Állampolgárok! Tisztelt Betegeink! Az Önök és az egészségügyi dolgozók biztonsága, az Önök minél gördülékenyebb ellátása érdekében - továbbra is - kérjük a higiénés, illetve a betegellátással kapcsolatos szabályok betartását. A várakozási idők és a zsúfoltságok csökkentése érdekében kérjük…

2024-03-21

Tisztelt Betegeink! Tisztelt Hozzátartozók!   A betegellátási és kapcsolattartási rendet segíti a hozzátartozók számára biztosított telefonos elérhetőség, amelyet – már korábban a fertőzésveszély csökkentése érdekében - alakított ki az intézmény. Kórházunk célja, hogy a reguláris ellátásban…