Ugrás a tartalomra

Száznyolcvan kilogrammnyi szaloncukor a lábadozó gyerekeknek

A karácsony közeledtével egyre több adomány érkezik a megyei központi kórházban ápolt gyermekeknek. A keddi Mikulás-járás után mintegy 180 kilogramm díjnyertes szaloncukrot kaptak a Gyermekegészségügyi Központ kis páciensei. 

A nagy mennyiségű szállítmányt jól megrakott kézikocsin tolták be a legkisebbeknek.

szaloncukor2

Hajdú László, a felajánló cég PR vezetője közölte: a tavalyi évben is hoztak adományt a kórházba, de akkor a járványügyi szabályok miatt nem volt nyilvános az átadás. Nem volt kérdés a cég vezetői számára, hogy ebben az évben is meglepik a kórházban ápolt gyerekeket.

„Összesen tizenöt kórházat keresünk fel – hat budapesti és kilenc vidéki intézményt -, mintegy két és fél tonna szaloncukrot szétosztva közöttük” – sorolta a részleteket.

Dr. Hauser Péter orvosigazgató-helyettes hangsúlyozta: a karácsony közeledtével szinte mindennapossá váltak az adományok a Gyermekegészségügyi Központban (GYEK) ápolt gyermekek számára. A szaloncukor-adomány annyiban kiemelt jelentőségű, hogy visszatérő adományozóról van szó, aki különös figyelmet fordít arra, hogy a GYEK-ben éppen kényszerű módon ittlévő gyerekek is ajándékban részesüljenek. Ez a száznyolcvan kilogramm szaloncukor azért ennyi, mert éppen száznyolcvan kis beteg tartózkodik most itt.

Hozzátette: természetesen ezt nem egyszerre fogják a kis páciensek elfogyasztani, a kórházi dolgozók beosztják nekik, hogy egészen karácsonyig minden napra jusson az édességből.

Kapcsolódó hírek

2026-06-12

Tisztelt Állampolgárok! Tisztelt Betegeink! Az Önök és az egészségügyi dolgozók biztonsága, az Önök minél gördülékenyebb ellátása érdekében - továbbra is - kérjük a higiénés, illetve a betegellátással kapcsolatos szabályok betartását. A várakozási idők és a zsúfoltságok csökkentése…

2026-06-01

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Velkey László Gyermekegészségügyi Központjának szakorvosai is publikáltak A Családorvoslás elmélete és gyakorlata című könyvbe. A Semmelweis Kiadó gondozásában megjelent kötet 2026. május elején jelent meg azzal a céllal,…

2026-05-19

Tisztelt Betegeink! Kedves Páciensek, Látogatók!   Feloldották a látogatási tilalmat és a maszkviselést a Szent Ferenc Tagkórházban. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya a 2026. május 13-án elrendelt akut légúti tünetekkel járó megbetegedések halmozódása…