A MESZK B.-A.-Z. Vármegyei Területi Szervezet Oktatási Bizottsága és a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Szakdolgozói Oktatási Csoportja „Túl a gyakorlaton” címmel harmadik alkalommal szervezett szakmai nyílt napot március utolsó napján a kórház konferencia központjában.
A rendezvény célja idén is az ápolói hivatás népszerűsítése volt, valamint lehetőség azoknak a munkaterületeknek és osztályoknak a bemutatkozására, ahol különösen nagy szükség van ápolói utánpótlásra. A szakmai nap alkalmat teremtett arra is, hogy a résztvevő diákok egy kötetlenebb közegben ismerjék meg az egyes osztályok főbb profilját, közösségét és mindennapi munkáját.
A Kardiovaszkuláris és Belgyógyászati Centrum, a Stroke, Neurológiai és Toxikológiai Osztály, a Fül-Orr-Gégészeti és Fej Nyaksebészeti Osztály, a Baleseti-és Mozgásszervi Sebészeti Centrum, a Szülészet és Nőgyógyászati Centrum, a Csecsemő- és Gyermek Belgyógyászati Osztály, a II. Mozgásszervi és Rehabilitációs Osztály, valamint a Gyermek Aneszteziológiai és Intenzív Osztály munkatársai várták standdal a középiskolásokat.

A programban előadásokkal, játékos és kreatív bemutatkozásokkal, vitték közelebb a hivatást a 12. évfolyamos szakmairány választás előtt álló diákokhoz.
A rendezvény fővédnöke Dr. Zsákai Zsolt köszöntőjében arról beszélt, hogy az ápolói hivatás az egyik legszebb és legfontosabb a világon. A sorokban ülő fiatalok pedig egy olyan döntés előtti szakaszban állnak, amely meghatározó lesz életük további szakaszában és más emberek jövőjét is befolyásolhatják. A főigazgató úgy fogalmazott, az ápolói életpálya értéket képvisel, hiszen akik ezt a hivatást választják közvetlenül segítik mások életét, ők, akik legközelebb állnak a család után szakmai tudásukkal és jelenlétükkel a betegekhez. Az ápolói szakma kitartást, felelősséget és folyamatos tanulást igényel, ugyanakkor biztos jövőt, stabil szakmai utat és anyagi megbecsülést is kínál. A B.-A.-Z. Vármegyei Kórház nyitott a fiatalok felé, támogató közeggel és kiszámítható életpályával várja azokat, akik majd ezt az utat választják.

Dulibán Lászlóné a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Területi elnöke a rendezvényen úgy fogalmazott, hogy ezen a programon a gyakorlatot teljesítő diákoknak lehetősége van még több osztályt, és tevékenységet megismerni, ezzel is segítve a valamelyik részleghez való kötődést.

A köszöntők után a diákokat játékos vetélkedővel, kvíz kérdésekkel, és a kórházi osztályokat bemutató kisfilmmel várták a szervezők.
A vetélkedő győztese a Miskolci Egyetem Ferenczi Sándor Egészségügyi Technikum 1/13 csapata lett.

