A Magyar Egészségügy Napja - a Semmelweis-nap. 1992 óta minden év július 1-jén megtartott ünnepnap Magyarországon.
(1818-ban ezen a napon született Budán Semmelweis Ignác magyar orvos, az „anyák megmentője”, aki kiemelkedő szerepet játszott a gyermekágyi láz leküzdésében. Az Ő emlékére 2010 novemberében kezdeményezték a Semmelweis Nap munkaszüneti nappá nyilvánítását. A javaslatnak köszönhetően július 1-je 2011-től munkaszüneti napnak számít az egészségügyi dolgozók és az egészségügyben dolgozók számára Magyarországon.)
A hagyományoknak megfelelően a Semmelweis Napot idén is a Népkerti Vígadóban ünnepelte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház.
A fenntartó részéről az ünnepséget megtisztelte jelenlétével Dr. Jakó Ildikó az Országos Kórházi Főigazgatóság főosztályvezetője is.
„Egy kórház nem csupán épületekből, osztályokból és műszerekből áll. A kórház szívét és lelkét azok az emberek adják, akik nap mint nap életet mentenek, gyógyítanak, támogatnak, szerveznek és biztosítják a zavartalan működést. Az orvosok, ápolók, szakdolgozók és a háttérben dolgozó adminisztratív és gazdasági munkatársak együtt alkotják azt a rendszert, amelynek egyetlen célja van: minőségi, emberközpontú egészségügyi ellátást nyújtani. Ahhoz, hogy egy kórház valóban jól működjön, minden szereplőnek magas szinten kell végeznie a munkáját – és ami még fontosabb: mindig készen kell állnia a fejlődésre. Az egészségügy olyan terület, ahol a stagnálás nem opció. Az orvostudomány folyamatosan fejlődik, az új kezelések, technológiák és módszerek pedig új kihívásokat és lehetőségeket teremtenek. Egy jól működő kórház minden egyes munkatársa nyitott az új ismeretekre, alkalmazkodik a változó körülményekhez, és készen áll arra, hogy a legjobbat nyújtsa a betegeknek.” – fogalmazott Dr. Zsákai Zsolt a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház főigazgatója.
Dr. Tóth Imre sebészeti ellátásért felelős orvosigazgató-helyettest Semmelweis Ignácz életútjáról tartott prezentációs előadásában a kiváló orvos, az egyik legismertebb magyar ellentmondásos és kevésbbé ismert életrajzi adataival is megismertette a hallgatóságot.
Az ünnepi beszédeket követően az Allegra vonósnégyes játszott ismert musical és filmzenéket.
„Ma itt példamutató életutakat ismerünk el a Semmelweis díjjal, szépen ívelő orvosi pályafutásokat biztatunk főorvosi, adjunktusi kinevezésekkel, a szorgalmas és sok éves lelkiismeretes munkáért adunk át főigazgatói dicséreteket. Minden egyes elismerés mögött egy ember, egy történet, sok évnyi kemény munka áll. A gyógyításban valódi hivatás és szenvedély munkál. Önök tudják a legjobban, ez nem csupán szakma, hanem életforma.” – mondta Dr. Zsákai Zsolt főigazgató.
2025-ben a Semmelweis Díj kitüntetést Dr. Orosz Péter főorvos és Dr. Tamási László főorvos kapja.
Dr. Orosz Péter II. Belgyógyászati Osztály főorvosa, egykori osztályvezető főorvosa az orvosi egyetem elvégzését követően a kórházunk II. Belgyógyászati Osztályán dolgozott. 1982-ben belgyógyászatból, 1984-ben gasztroenterológiából szerzett szakvizsgát, 2014-ben és 2025-ben linensz vizsgákat tett endoszkópos ultrahang diagnosztikából. 2005-ben kinevezték a II. Belgyógyászati Osztály osztályvezető főorvosának. 2017-ig töltötte be a vezetői pozíciót az osztályon. Jelenleg teljes munkaidőben főorvosi munkakörben a gasztroenterológiai ambulancián dolgozik. Segítsége a folyamatos és biztonságos betegellátás fenntartása miatt nélkülözhetetlen és felbecsülhetetlen. Pályafutása során több mint 20 000 endoszkópos vizsgálatot és terápiás endoszkópiát végzett. Kiemelt szakmai területe az epeúti endoszkópia. Számos hazai rangos elismerést és kitüntetést kapott aktív tudományos életének köszönhetően. Több évtizede részt vesz a medikusok és a szakorvosok képzésében, oktatásában is.
Dr. Tamási László főorvos, a Reumatológiai Osztály egykori osztályvezető főorvosa a 2025-ős Semmelweis-díj másik kitüntetettje.
1971-ben a Debreceni Orvostudományi Egyetemen szerzett általános orvosi diplomát. A diploma megszerzését követően a Debreceni Egyetem III. sz. Belgyógyászati Klinikán dolgozott. 1976-ban belgyógyászatból, 1986-ban reumatológia és fizioterápiából szakvizsgázott. 1998-ban klinikai immunológia és allergológia, 2008-ban pedig mozgásszervi rehabilitáció szakterületen szerzett szakvizsgát. Sikeres pályázati eljárást követően 1988-tól vezette a Szent Ferenc Kórház Reumatológiai Osztályát 2017-ig, majd részmunkaidőben főorvosként dolgozott. Az osztály az ő vezetésével vált Artritisz Centrummá, ahol a betegek korai, gyors és alapos diagnosztikai vizsgálatát egy intenzív, a folyamatos betegellenőrzésen alapuló kezelés követi. A hagyományos kezelések eredménytelensége esetén biológiai terápiát is alkalmaznak. Szakmai tevékenységének kiemelt területe az oszteoporózis korai diagnosztikája és kezelésének ellenőrzése, az osztály Osteoporosis Centrum is. A gyógyító munka mellett fontosnak tartotta a betegek felvilágosítását, ezért megszervezte a Reumás Betegek Egyesületét Miskolcon. Vezetése alatt egy teljes körűen felszerelt, magas szakmai színvonalon működő, a betegek számára komplex ellátást nyújtó járó-és fekvőbeteg ellátó regionális centrummá vált a Reumatológiai Osztály, ahol a kollégák szakmai továbbképzésére, az új kezelések és eljárások bevezetésére nagy hangsúlyt fektetett.
A hagyományoknak megfelelőn Semmelweis napon főorvosi és adjunktusi kinevezéseket is átadtak.
Főorvosi kinevezésben részesülnek:
dr. Barra Zoltán – Sebészeti Osztály
dr. Dargai Sándor – Ortopéd-Sebészeti Osztály
dr. Koscsó Gábor – III. Belgyógyászati Osztály
dr. Legény Miklós – Kardiovasculáris és Belgyógyászati Centrum
dr. Oláh Norbert – Ortopéd-Sebészeti Osztály
dr. Sánta Imre – Gyermeksebészeti, Traumatológiai és Égési Osztály
Adjunktusi kinevezésben részesülnek:
dr. Aszalós Gergely – Traumatológiai Osztály
dr. Budai Dóra – Bőrgyógyászati Osztály
dr. Csontos Gergő – KAITO
dr. Décsi Melinda – Hospice Osztály
dr. Hajas Sándor – Szülészet - Nőgyógyászati Osztály
dr. Jónyer Dávid – KAITO
dr. Juhász Ilona – Kardiovasculáris és Belgyógyászati Centrum
dr. Kormos Dóra – IV. Belgyógyászati Osztály
dr. Oroszi Dávid – III. Belgyógyászati Osztály
dr. Penczu Bence – Kardiovasculáris és Belgyógyászati Centrum
dr. Petercsák Edina – Stroke, Neurológiai és Toxikológiai Osztály
dr. Peti Ágnes – Csecsemő és Gyermek Belgyógyászati Osztály
dr. Szabó Levente – II. Belgyógyászati Osztály
dr. Varga Rita – Laboratóriumi Medicina Osztály
Semmelweis napon Kiemelkedő munkájuk elismeréséül főigazgatói dicséretben részesültek:
dr. Ács Judit – főorvos – Rehabilitációs Osztály (Szikszó)
Dobrosi Ilona – csecsemő és gyermekápoló – Csecsemő és Gyermek Belgyógyászati Osztály
dr. Fügediné Perlaki Erzsébet – dietetikus – Központi Dietetikai Szolgálat
Goffáné Révész Erika – fizioterápiás szakasszisztens – Központi Fizioterápiás Szolgálat
dr. Györbíró Ildikó – főorvos – Reumatológiai Rehabilitációs Osztály „A”
Homa Ágnes – aneszteziológiai asszisztens – Gyermek Aneszteziológiai és Intenzív Osztály
Karafa Emese – EKG asszisztens – Kardiológiai Rehabilitációs Osztály
Kasza Lászlóné – ápoló – Posztoperatív Őrző
Kékedi Krisztina – részlegvezető szülésznő – Szülészet - Nőgyógyászati Centrum
Kelemenné Mihalik Anna – adminisztrátor – KAITO
Kiss Tiborné – adminisztrátor – Ér – és Endovasculáris Sebészeti Osztály
Kovács Gabriella – osztályvezető – Élelmezési Osztály
Mag Gábor – informatikus rendszergazda – Informatikai Osztály
dr. Mátyus Zsolt – főorvos – II. Belgyógyászati Osztály
dr. Parizsa Péter – kórházi klinikai szakgyógyszerész – Intézeti Gyógyszertár
Pácza Gyuláné – műtősnő – Idegsebészeti Osztály
Pergéné Nagy Éva – szakápoló – Traumatológiai Osztály
Putnóczki Ágnes – ápoló – Ortopéd Sebészeti Osztály
Rémiás Noémi – csoportvezető – Pénzügyi és Számviteli Osztály
Szabó Miklósné – részlegvezető ápoló – Akut Csecsemő és Gyermek Osztály
dr. Szabó Sándor – főorvos – Semmelweis Rendelőintézet
Szűcs Judit – csoportvezető – Finanszírozási és Kontrolling Osztály
Tardi Tiborné – szakasszisztens – II. Belgyógyászati Osztály
Varga-Andrási Gábor – gyógyfoglalkoztató – gyógypedagógiai asszisztens – Pszichiátriai Centrum
Varga Andrásné – ápoló – Stroke, Neurológiai és Toxikológiai Osztály
Semmelweis nap alkalmából Kiváló Kórházi Dolgozó kitüntetésben a nem betegágy mellett dolgozó, ám a kórház működése szempontjából nélkülözhetetlen munkát végző munkatársak részesültek.
Kissné Gyüker Szabina – adminisztrátor – Szülészeti és Nőgyógyászati Centrum
Novák László – gazdasági ügyintéző – Képalkotó Diagnosztikai Centrum
Patakiné Pelyhe Ágnes – raktáros – Élelmezési Osztály Mezőkövesd
Szarka Gergő – csoportvezető – Egészségügyi, Technológiai és Ingatlangazdálkodási Koordinációs Osztály
Szepesi Tamás – műszer mérnök – Műszergazdálkodási Osztály
Kiváló Egészségügyi Szakdolgozó kitüntetésben idén az alábbi kollégák részesültek.
Dornfeld Zoltánné – egészségügyi adminisztrátor – Kardiovaszkuláris és Belgyógyászati Centrum
Klein Éva – OKJ ápoló – Bőrgyógyászati Osztály
Kovács Mária – vezető ápoló – III. Belgyógyászati Osztály
Rakaczkiné Somorai Edit –ápoló – Szemészeti Osztály
Zsarnói Csilla – epidemiológiai szakápoló – Központi Higiénés Szolgálat
Kiváló Munkacsoport kitüntetésben az idei ünnepségen két kollektíva részesül:
– A Hospice Osztály dolgozói közössége
– A Mellkassebészeti Osztály Szakdolgozói Csoportja
A Semmelweis napon idén is átadták a főigazgatói elismeréseket. Ez a díjazottaknak egy-egy 4 fő részére szóló egy hetes családi üdülést jelent Sopronban.
Hofmeister Jánosné – adminisztrátor – Stroke, Neurológiai és Toxikológiai Osztály
Misó Péterné – endoszkópos szakasszisztens – Csecsemő és Gyermek Belgyógyászati Osztály
Motkóné Szabó Marianna – röntgen asszisztens – Képalkotó Diagnosztikai Centrum
Surányi Lászlóné – munkaügyi referens – HR Igazgatóság
Az idei Semmelweis napi ünnepség unikális eseménye volt, Dr. Tóth László igazgatói szaktanácsadó köszöntése, aki a kórház fennállásának 10. évfordulóján csatlakozott az intézményhez és azóta is minden nap hozzátesz valamit a szakértelmével, vezetői képességével a fejlődéshez.
Dr. Tóth László közel 57 esztendeje végez kiemelkedő munkát az urológia, a betegellátó osztályok szakmai koordinációja, a panaszkezelés és az igazgatás területén. Kiváló szervezőkészségről tanúbizonyságot téve, kimagasló hivatástudattal, lelkiismeretességgel tesz meg mindent a szakmai érdekek minél szélesebb körű megvalósulása és a gazdasági lehetőségek kiaknázása érdekében. Az Észak-magyarországi régió onkológiai és sugárterápiás ellátásának fejlesztésében is több évtizedes kiemelkedő munkát végzett.
Dr. Tóth László igazgatói szaktanácsadó 2025. június 30-val megszünteti a jogviszonyát a kórházzal, munkáját a kórház vezetése egy szép festménnyel köszönte meg.