Ugrás a tartalomra

Semmelweis Nap – ünnep az egészségügyben

A Magyar Egészségügy Napja - a Semmelweis-nap. 1992 óta minden év július 1-jén megtartott ünnepnap Magyarországon.

(1818-ban ezen a napon született Budán Semmelweis Ignác magyar orvos, az „anyák megmentője”, aki kiemelkedő szerepet játszott a gyermekágyi láz leküzdésében. Az Ő emlékére 2010 novemberében kezdeményezték a Semmelweis Nap munkaszüneti nappá nyilvánítását. A javaslatnak köszönhetően július 1-je 2011-től munkaszüneti napnak számít az egészségügyi dolgozók és az egészségügyben dolgozók számára Magyarországon.)

Több mint hatvan kórházi dolgozót, kollektívát, munkacsoportot díjaztunk a magyar egészségügy napja alkalmából, a – többéves hagyománynak megfelelően a Népkerti Vigadóban megtartott – Semmelweis-napi ünnepségen.

Semmelweis Nap - 2024_1

A teljesen megtelt Vigadóban elsőként Dr. Bűdi László orvosigazgató, megbízott főigazgató köszöntötte a vendégeket. Úgy fogalmazott: a Semmelweis-nap évtizedek óta a legrangosabb ünnep a magyar orvostársadalom életében. Megköszönte kollégáinak az áldozatos és példamutató munkát, a hitet.

Semmelweis Nap - 2024_2

Dr. Kardos Zsófia, a Szent Ferenc Tagkórházért felelős orvosigazgató-helyettes Semmelweis-napi beszédében elmondta, 1992 óta július 1-én ünnepeljük a magyar egészségügy napját, 2011-től munkaszüneti nap az egészségügyi dolgozóknak. Megemlékezésében felidézte, hogy 1818-ban ezen a napon született Semmelweis Ignác, a máig leghíresebb magyar orvos, az anyák megmentője. Méltatta munkáját, hagyatékát, elveit, orvoslási újításait. Azt mondta, ma is követendő példa munkássága.

– Az egészségügy nem egy szakma, hanem egy életen át tartó szolgálat – hangsúlyozta, „a legszebb és legnevesebb” hivatásnak nevezve az orvosi szakmát.

A kórházi kitüntetések és adjunktusi, főorvosi előléptetések átadása előtt külön gratuláltak azoknak, akik a vármegyei önkormányzat közgyűlésének kitüntetéseit vehették át a vármegyeháza dísztermében.

Ezt követően átadták a kórházi kitüntetéseket. Egy egész egészségügyi életpályát, életutat, orvosi életművet ismernek el a Semmelweis-díjjal.

 

  • A Semmelweis-díjat idén Nagy György főorvos, valamint Tóth Imre nyugalmazott főigazgató főorvos vehette át.

 

Semmelweis Nap - 2024_3

A Semmelweis Évforduló alkalmából főorvosi kinevezésben részesült:

 

  • Czabajszki Máté – Idegsebészeti Osztály
  • Dózsa Anikó – Velkey László Gyermekegészségügyi Központ
  • Fitala Réka – Gyermek Aneszteziológiai és Intenzív Osztály
  • Gerges Gábor – Kardiovasculáris és Belgyógyászati Centrum
  • Kelen Mária – Újszülött – Intenzív Osztály
  • Kovács Enikő – Kardiovasculáris és Belgyógyászati Centrum
  • Megyeri Tímea - Újszülött – Intenzív Osztály
  • Ráskiné Lakatos Andrea – Képalkotó Diagnosztikai Centrum
  • Szabó Károly Gábor – Mellkassebészeti Osztály
  • Szádvári Gábor András – Traumatológiai Osztály
  • Tóth Béla – Képalkotó Diagnosztikai Centrum

 

Semmelweis Nap - 2024_4

Adjunktusi kinevezésben részesülnek:

 

  • Fejes Zoltán - Központi Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztály
  • Gergely Gábor – Kardiovasculáris és Belgyógyászati Centrum
  • Gömöri András Ménrót – Traumatológiai Osztály
  • Kemény Rafael – Ortopéd-Sebészeti Osztály
  • Lénárt Gábor – Képalkotó Diagnosztikai Centrum
  • Pető Attila – III. Belgyógyászati Osztály
  • Puskás Noémi – Képalkotó Diagnosztikai Centrum
  • Sipkó Ágnes – Gyermek Aneszteziológiai és Intenzív Osztály
  • Tupicja Miroszlav – Központi Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztály
  • Vargha Edit – Akut Csecsemő és Gyermek Osztály
  • Váradi Eszter – Szülészet-Nőgyógyászati Centrum

 

 

Kiemelkedő munkájuk elismeréséül ők részesültek főigazgatói dicséretben:

 

  • Anga Gizella – főorvos – Laboratóriumi Medicina Osztály
  • Baloghné Lekka Edit – fejlesztő pedagógus – Gyermek Rehabilitációs Osztály
  • Barsi Zsoltné – szakasszisztens – Nukleáris Diagnosztikai és Terápiás Osztály
  • Breitenbach Sándor – műszaki igazgató – Műszaki Igazgatóság
  • Csoma Judit Ildikó – főkönyvi könyvelő – Pénzügyi és Számviteli Osztály
  • Fialka Mónika – szakápoló – II. Belgyógyászati Osztály
  • Ficsor Ilona – osztályvezető főorvos – Reumatológiai Rehabilitációs Osztály „A”
  • Gerecs Andrea – szakasszisztens – KAITO
  • Heinischné Salamon Mariann – ápoló – Idegsebészeti Osztály
  • Kalászdi Andrásné – ápoló – Szemészeti Osztály
  • Keresztesi Istvánné – intenzív szakápoló – Stroke, Neurológiai és Toxikológiai Osztály
  • Kiszely Péter – főorvos – II. Patológiai Osztály
  • Kocsis Mária – szakápoló – II. Ápolási Osztály
  • Kozmáné Marton Márta – okj ápoló – Tüdőgyógyászati Osztály
  • Molnár Imre – főorvos – Szülészet-Nőgyógyászati Centrum
  • Panyikné Varga Zsuzsanna – fizioterápiás szakasszisztens – Központi Fizioterápiás Szolgálat
  • Petruskáné Szakos Mária – intenzív terápiás szakápoló – KAITO
  • Proksch László – osztályvezető – Informatikai Osztály
  • Puskásné Kiss Éva – szakasszisztens – Kardiovasculáris és Belgyógyászati Centrum
  • Sike – Kiss Brigitta – részlegvezető ápoló – Csecsemő és Gyermek Belgyógyászati Osztály
  • Szabolcsik József – anyaggazdálkodó – Beszerzési, Logisztikai és Ellátási Főosztály
  • Szabó Attila – főorvos – II. Belgyógyászati Osztály
  • Szabóné Veres Ágnes – ápoló – Sebészeti Osztály
  • Szűcs Edit – ápoló – Traumatológiai Osztály
  • Volf Jánosné – vezető asszisztens – Urológiai Osztály
  • Zelei Szilárd – csoportvezető szakács – Mezőkövesd Mozgásszervi Rehabilitációs Központ – Élelmezés

 

Kiváló kórházi dolgozó kitüntetésben részesült:

 

  • Csomós Gergő – gazdasági ügyintéző – Szikszó – Ellátási Osztály
  • Kozma Ádám – vezető főgyógyszerész – Intézeti Gyógyszertár
  • Molnár Attila – beteghordó – Idegsebészeti Osztály
  • Oláhné Sass Zsuzsa – vezető ápoló – Bőrgyógyászati Osztály
  • Szabó Csaba Gyuláné – csecsemő és gyermekápoló – Csecsemő és Gyermek Belgyógyászati Osztály

 

Kiváló egészségügyi szakdolgozó kitüntetést vehetett át:

 

  • Bódiné Kondora Zsuzsanna – szülésznő – Szülészet - Nőgyógyászati Centrum
  • Cservák Miklósné – gyógyszeres nővér – Traumatológiai Osztály
  • Csorba Zsuzsanna – ápoló – Ér – és Endovasculáris Sebészeti Osztály
  • Lasztóczi Emőke – vezető ápoló – helyettes – Ortopéd-Sebészeti Osztály
  • Midáné Feczkó Éva – immunhisztokémiai asszisztens – II. Pathológiai Osztály

 

Kiváló Munkacsoport kitüntetésben részesült:

 

  • a szikszói II. Rákóczi Ferenc Tagkórház Beteghordói, segédápolói munkacsoportja

 

Semmelweis Nap - 2024_5

Főigazgatói dicséretben részesült:

 

Semmelweis Nap - 2024_6

  • a Traumatológiai Osztály Adminisztrátor Kollektívája.

Kapcsolódó hírek

2024-07-15

Tisztelt Állampolgárok! Tisztelt Betegeink! Az Önök és az egészségügyi dolgozók biztonsága, az Önök minél gördülékenyebb ellátása érdekében - továbbra is - kérjük a higiénés, illetve a betegellátással kapcsolatos szabályok betartását. A várakozási idők és a zsúfoltságok csökkentése érdekében kérjük…

2024-07-06

Európában egyedülálló módon népszerűsítő kampányt indított a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház, Magyarország egyik legnagyobb Gyermekegészségügyi Központjának (GYEK) a megismeréséhez. A Szeleta Park július 06-án - szombaton - is otthont adott a népszerű…

2024-07-02

Ápolási Igazgatóság - Központi Szociális Szolgálat A szociális munka egy fontos terület, amely az emberek társadalmi jólétének javítására és segítségnyújtásra fókuszál.   Tájékoztató a kórházi szociális munkáról „Gyógyító erő a szeretet. Ki teste, ki lelke egészségét köszönheti e csodának, ki…