Ugrás a tartalomra

Semmelweis-nap - Ünnep az egészségügyben

A Magyar Egészségügy Napja - a Semmelweis-nap; 1992 óta minden év július 1-jén ünnepnap Magyarországon.

(1818-ban ezen a napon született Budán Semmelweis Ignác magyar orvos, az „anyák megmentője”, aki kiemelkedő szerepet játszott a gyermekágyi láz leküzdésében. Emlékére 2010 novemberében kezdeményezték a Semmelweis Nap munkaszüneti nappá nyilvánítását.)

A hagyományokhoz hűen idén is megünnepeltük a Semmelweis Napot; a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház a miskolci Népkerti Vigadóban tartotta rendezvényét.

Semmelweis Nap - 2022/2

A jeles alkalomból átadták a Semmelwes-díjakat, elismerték a kimagasló munkát, illetve adjunktusokat és főorvosokat neveztek ki.

A Semmelweis-díjat idén Dr. Mátyás Lajos orvosigazgató-helyettes, osztályvezető főorvos (Ér- és Endovasculáris Sebészeti Osztály), műtővezető főorvos, illetve Radványi Gáspár főorvos, nyugalmazott osztályvezető főorvos (IV. Belgyógyászati Osztály) érdemelte ki.

Semmelweis Nap - 2022

További elismerések 2022-ben, Semmelweis-nap alkalmából:

Főigazgatói Dicséret:

Orvosok, gyógyszerészek:

  1. dr. Csánky Eszter       osztályvezető főorvos, Tüdőgyógyászati Osztály
  2. dr. Molnár Márta       osztályvezető főorvos, Központi Higiénés Szolgálat
  3. dr. Nagy Ágnes          osztályvezető főorvos, Geriátriai Osztály
  4. dr. Török Kálmán      főorvos, II. Belgyógyászati Osztály
  5. dr. Tóth István            orvosigazgató-helyettes, Szikszó, II. Rákóczi Ferenc és Mozgásszervi Rehabilitációs Központ Tagkórház

Szakdolgozók, gazdasági dolgozók:

  1. Barna Zsolt     ápolási igazgató-helyettes, Regionális Szűrőközpont
  2. Dienes Éva     ápoló, Ortopéd-Sebészeti Osztály
  3. Drahos Anita  endoszkópos szakasszisztens, Csecsemő és Gyermek Belgyógyászati Osztály
  4. dr. Imri István Károlyné        szülésznő, Multidiszciplináris Sebészeti Centrum
  5. Fodor Mihályné         ápoló   I., Belgyógyászat – Kardiológiai Osztály
  6. Gál Mária       ápoló, Infektológiai Osztály
  7. Gömöri Attila segédmunkás, Gondnoksági Csoport (Szikszó)
  8. Gubányi Zoltánné      egészségügyi adminisztrátor, Diósgyőri Rendelőintézet
  9. Kinszki Edit   munkavédelmi és tűzvédelmi csoportvezető, Munkavédelmi és Tűzvédelmi Csoport
  10. Kóródi Tibor Jánosné asszisztens, Semmelweis Rendelőintézet
  11. Kovács István beteghordó-segédápoló, Geriátriai Osztály
  12. Lévai Krisztina          grafikus, Informatikai Osztály
  13. Mikeszné Novek Krisztina    részlegvezető ápoló, Traumatológiai Osztály
  14. Palásthy Dezső           csoportvezető, Beszerzési, Logisztikai és Ellátási Főosztály
  15. Podráczki Katalin      intenzív szakápoló, Stroke, Neurológiai és Toxikológiai Osztály
  16. Rivnyák József           osztályvezető, Informatikai Osztály
  17. Somogyi Adrienn       igazgatói személyi asszisztens, Főigazgatói Titkárság
  18. Tímárné Kollár Ágnes           fogászati asszisztens, Fül-Orr-Gége és Fej Nyaksebészeti Osztály
  19. dr. Tolnainé Pázsit Barbara Renáta  csoportvezető gyógytornász, Központi Fizioterápiás Szolgálat (Szent Ferenc Tagkórház)
  20. Tóth Ferencé  ápoló, Ér és Endovasculáris Sebészeti Osztály
  21. Törökné Mészáros Anita       ápoló, Idegsebészeti Osztály

Semmelweis Nap - 2022/1

 

Kiváló Egészségügyi Szakdolgozó:

  1. Baloghné Horváth Ildikó       okj ápoló, Rehabilitációs Osztály (Szikszó)
  2. Kocsis László Tamásné         főműtősnő, Gyermeksebészeti, Traumatológiai és Égési Osztály
  3. Molnárné Elek Ágnes            csoportvezető gyógytornász, Fizioterápiás Szolgálat (Mezőkövesd)
  4. Németh Bertalanné    adminisztrátor, Sürgősségi Betegellátó Osztály
  5. Taksás Lászlóné         szakasszisztens, I. Pathológiai Osztály

Kiváló Kórházi Dolgozó:

  1. Czikó István   műtőssegéd, Traumatológiai Osztály
  2. Dineáné Gór Éva        asszisztens, Fül-Orr-Gége és Fej-Nyaksebészeti Osztály
  3. Juhász Attila  műszertechnikus, Műszergazdálkodási Osztály (Semmelweis Tagkórház)
  4. Kasubáné Gelyeta Melinda   titkárságvezető, igazgatói személyi asszisztens, Főigazgatói Titkárság
  5. Vassné Storom Erzsébet        pénzügyi referens, Pénzügyi és Számviteli Osztály
  6. Zsitnyár István           betegszállító, Szállítási csoport (Szikszó)

Főigazgatói Elismerés:

  1. Kissné Havril Emese csoportvezető, Pénzügyi és Számviteli Osztály

 

Semmelweis Nap - 2022/3

Kiváló Kórházi Munkacsoport:

  • Beszerzési, Logisztikai és Ellátási Főosztály Kollektívája
  • Klinikai Onkológiai és Sugárterápiás Centrum – Kemoterápiás Munkacsoport
  • Sebészeti Osztály Orvosi Kara
  • Szállítási Osztály Kollektívája

Adjunktusi kinevezésekre felterjesztettek névsora 2022.

1. dr. Ábrahám Mihály  Traumatológiai Osztály, Adjunktus

2. dr. Batta –Hajas Orsolya       I. Belgyógyászat-Kardiológiai Osztály, Adjunktus

3. dr. Koós Eszter Gabriella      Gyermek Radiológiai Osztály, Adjunktus

4. dr. Molnár Vanda       Gyermeksebészeti, Traumatológiai és Égési Osztály, Adjunktus

5. dr. Szabó Erna            Gyermek Aneszteziológiai és Intenzív Osztály, Adjunktus

6. dr. Szász Zsuzsanna   Sürgősségi Betegellátó Osztály, Adjunktus

7. dr. Szatmári Edina     Gyermek Rehabilitációs Osztály, Adjunktus

8. dr. Varga Ágnes       Gyermek Onkohaematológiai és Csontvelő-transzplantációs Osztály, Adjunktus

Főorvosi kinevezésekre felterjesztettek névsora 2022.

1. dr. Bognár Csaba       Urológiai Osztály, Főorvos

2. dr. Körömi Zsolt        I. Belgyógyászat-Kardiológiai Osztály, Főorvos

3. dr. Shittu Gafar       Szülészeti és Nőgyógyászati Osztály (Multidiszciplináris Sebészeti Centrum), Főorvos

4. dr. Vichor Diána        Újszülött Intenzív Osztály, Főorvos

5. dr. Patkó Zsófia         Nukleáris Diagnosztikai és Terápiás Osztály, főorvos

Kapcsolódó hírek

2022-09-29

Tisztelt Állampolgárok! Tisztelt Betegeink! Az Önök és az egészségügyi dolgozók biztonsága, az Önök minél gördülékenyebb ellátása érdekében - továbbra is - kérjük a higiénés, a járványügyi, illetve a betegellátással kapcsolatos szabályok betartását. A várakozási idők és a zsúfoltságok csökkentése…

2022-09-26

Tisztelt Betegeink! Kedves Páciensek, Látogatók!   Az utóbbi napokban bekövetkezett COVID megbetegedések halmozódása miatt, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház a II. Belgyógyászati Osztályának különböző részlegein - az ápoltak és a dolgozók egészségének védelme…

2022-09-21

Munkaadók és munkavállalók találkozhattak a Miskolci Egyetemen, az Észak-Magyarország által szervezett Állásbörzén. A rendezvényen 34 kiállító várta az érdeklődőket; így a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház képviselői is jelen voltak a seregszemlén. Dr. Nagy Gábor…