Szűrővizsgálatokkal, egészségügyi tanácsadással, közös mozgással és gyermekprogramokkal várták a családokat Miskolc-Szirmán. A Rózsaszín Tanácsadó Program középpontjában a betegségek megelőzése, a korai felismerés és az egészségtudatos életmód állt. A kezdeményezés az emlőrák elleni küzdelem októberi hónapjához kapcsolódott, de a szervezők ezúttal már az egész család egészségére helyezték a hangsúlyt.

Gyermekzsivajtól volt hangos október 29-én a miskolc-szirmai Szirmocska Rendezvényház, ahol második alkalommal rendezték meg a Rózsaszín Tanácsadó Programot. A védőnők kezdeményezésére életre hívott esemény célja, hogy közvetlen, barátságos környezetben hívja fel a figyelmet a megelőzés és a rendszeres egészségügyi ellenőrzések jelentőségére.
A tavalyi rendezvény sikerén felbuzdulva idén kibővítették a programot. Míg egy évvel korábban elsősorban a nők egészsége állt a középpontban, ezúttal a családok megszólítására is nagyobb figyelmet fordítottak.
– A nő egészsége meghatározza az egész család jóllétét. Ha egy édesanya megbetegszik, annak következményeit az egész család megérezheti. Éppen ezért nagyon fontos, hogy ne csupán az emlőrák korai felismerésére, hanem valamennyi megelőző és szűrővizsgálat jelentőségére felhívjuk a figyelmet – hangsúlyozta Kunkliné Sütő Ágnes.

A rendezvényen az érdeklődők ingyenes vérnyomás-, vércukorszint- és véroxigénszint-mérésen vehettek részt, valamint testtömegindexüket is ellenőrizhették. Az emlő-önvizsgálati workshopon a helyes technikát sajátíthatták el, a HPV-tanácsadáson pedig a fertőzésről, az oltásról és a nőgyógyászati daganatokkal kapcsolatos tudnivalókról tájékozódhattak.
A szervezők arra is figyeltek, hogy az egészségmegőrzés ne kizárólag orvosi vizsgálatokat és komoly beszélgetéseket jelentsen. Közös tornával, egészséges ételekkel, rózsaszín kávézóval és fotósarokkal is készültek. A gyermekeket kreatív foglalkozások, játszósarok és látványos buborékshow szórakoztatta. A „Hangos figyelem” című kiállítás pedig a pozitív érzelmek fontosságára irányította rá a figyelmet.

A programot két helyi védőnő, Csomósné Hajdú Zsanett és Orosz-Karászi Zsuzsanna szervezte, akik munkájuk során szoros kapcsolatot ápolnak a városrészben élő családokkal.
Szirma az elmúlt években folyamatosan fejlődött. Új házak épülnek, egyre több fiatal, kisgyermekes család választja otthonául a kertvárosi településrészt. Ez örvendetes változás, ugyanakkor a védőnői szolgálat számára növekvő feladatokat is jelent. A körzetek létszáma emelkedik, a szakembereknek pedig egyre több családot kell ellátniuk.
A helyi védőnői tanácsadó a gyermekorvosi rendelővel közös helyiségben működik, ami megkönnyíti az együttműködést. Ugyanakkor Szirmának jelenleg nincs állandó gyermekorvosa, az ellátást havonta változó helyettesítő orvosok biztosítják.

A Rózsaszín Tanácsadó Program azonban jóval túlmutat egyetlen városrész kezdeményezésén. A tavaly elindított rendezvénysorozatot a vármegyei védőnői szolgálat kezdeményezte, és azóta megyei szintű összefogássá fejlődött. Az idei október folyamán több mint 120 egészségmegőrző és figyelemfelhívó rendezvénnyel készültek a védőnők Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A szervezők abban bíznak, hogy a rendezvény hagyománnyá válik, és évről évre egyre több család figyelmét sikerül felhívni arra az egyszerű, de életmentő felismerésre, hogy az egészség megőrzéséért időben kell cselekedni, mert a megelőzés és a korai felismerés valóban életeket menthet.