Ugrás a tartalomra

Plüssöket hoztak a Szelíd Motorosok a GYEK kis betegeinek Miskolcon

A Szelíd Motorosok A Zaklatások Ellen csoport ismét játékgyűjtési akciót szervezett; ennek köszönhetően a Gyermekegészségügyi Központ (GYEK) kis betegei ajándékot kaphattak a karácsonyi ünnepkör előtt.

„Annak idején én indítottam el ezt a kezdeményezést" – kezdte Mihály Zsolt, a Szelíd Motorosok A Zaklatások Ellen csoport tagja hozzátéve, nemcsak felhívják a figyelmet az adományozások fontosságára, de koordinálják és el is juttatják a megfelelő helyre a felajánlásokat. - A megyei kórházakat országszerte meglátogatjuk, idén voltunk már a főváros mellett Veszprémben és Cegléden, Egerben, szervezés alatt áll Debrecen, illetve Tatabánya. Könnyebb így célhoz juttatni a játékokat, mintha valaki egyesével próbálná odaadni az intézményeknek.

Emberek állnak az adományozott plüssjátékok körül

Hivatalos keretek között háromszor találkoztunk eddig a Szelíd Motorosok A Zaklatások Ellen csoporttal és nagyon jól esik, hogy minden alakommal visszatérnek hozzánk – mondta dr. Révész János a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház főigazgatója. Rámutatott: várhatóan januárban meg egyszer találkoznak majd, mert a kórház Gyermek Sürgősségi projektkének a sürgősségi része műszaki átadásra kerülhet. Ezen alkalomból pedig a legtöbb adományozót is meg szeretnék hívni. A főigazgató szimbolikusan meg is hívta a motoros egyesületet a januári átadóra.

Kapcsolódó hírek

2024-04-15

Tisztelt Miskolciak, Vármegyében Élők! Kedves Betegeink, Hozzátartozók!   Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy 2024. április 15-től - a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházban, illetve annak valamennyi telephelyén -, a fekvőbeteg osztályokon kezelt betegekkel és a…

2024-04-13

Vidám napsütésben várta a miskolci Szentpéteri kapu a garantált városnéző séta résztvevőit – intézményünkben is. Azok, akik rászánták a szombat délelőttöt, nem is csalódtak. A városrész felfedező séta a nemrégiben megújult József Attila Könyvtárból indult.  Aztán útra keltek, Kupcsik Sarolta …

2024-04-11

Szűrőbusszal viszi el Miskolc öt pontjára az orvosi diagnosztikát a Magyar Rákellenes Liga és a vármegyei központi kórház, a „Négy keréken az egészségért, a korai diagnózisért” programjában; remélve, hogy azokhoz is eljutnak, akik nem mennek el az orvosukhoz vizsgálatra. A „Helybe visszük a…