Ugrás a tartalomra

Pályaorientációs Egészségügyi- és Természettudományi Vetélkedőt szerveztek a SKILL laborban

Játékos formában ismerkedhettek meg nyolcadik osztályos diákok az egészségügyi hivatással azon a Pályaorientációs Egészségügyi- és Természettudományi Vetélkedőn, amelynek második fordulóját október 16-án, csütörtökön rendezték meg a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Skill Laborjában.

Az elméleti online fordulót követően öt háromfős csapat jutott tovább a döntőre, ahol egészségügyi ismeretekre és ügyességre épülő gyakorlati feladatok várták őket kórházi oktatási környezetben.

MESZK verseny zsűri

A verseny megnyitóján Vas Mónika, a B.-A.-Z. Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház ápolási igazgatója bemutatta a helyszínt és elmondta, hogy sokszor működnek együtt a szakdolgozói kamarával, mert közös érdekük, hogy legyen utánpótlás az egészségügyben. Ehhez azonban meg kell találni a fiatalokhoz vezető utat, és ki kell nyitni az ajtóikat – fogalmazott Vas Mónika.

A verseny feladataiA verseny feladatai

A verseny célja az volt, hogy közelebb hozza az egészségügy világát a fiatalokhoz, és felkeltse érdeklődésüket a szakma iránt. A döntőn a diákok öt helyszínen, forgó rendszerben oldották meg a feladatokat A legtöbb pontot elért csapatokat díjazták.

A díjátadó

I. hely: Sajószögedi Kölcsey Ferenc Körzeti Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola – csapat neve: Medi Group

II. hely: Bükkaranyosi Általános Iskola - csapat neve: Bükkaranyosi Bajnokok

III. hely: Szent Péter Görögkatolikus Általános Iskola - csapat neve: Test Őrök

IV. hely: Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda - csapat neve: Szent Imre

V. hely: Fazekas Utcai Ált. Isk. és AMI - csapat neve: Kereszteslovagok

A rendezvény nemcsak a szakmai ismeretek bővítését, hanem a pályaválasztás előtt álló fiatalok motiválását is segítette, sikeresen ötvözve az oktatást és a szórakozást tartalmas, élményekben gazdag programmal.

A szervezők és a diákok

A vetélkedőt a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Szakképzési, Oktatási és Továbbképzési Igazgatósága szervezte, közösen a vármegyei területi szervezet, a területi oktatási bizottság, valamint a B.-A.-Z. Vármegyei Központi Kórház Szakdolgozói Oktatási Csoportjával.

Kapcsolódó hírek

2026-06-05

Tisztelt Állampolgárok! Tisztelt Betegeink! Az Önök és az egészségügyi dolgozók biztonsága, az Önök minél gördülékenyebb ellátása érdekében - továbbra is - kérjük a higiénés, illetve a betegellátással kapcsolatos szabályok betartását. A várakozási idők és a zsúfoltságok csökkentése…

2026-06-01

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Velkey László Gyermekegészségügyi Központjának szakorvosai is publikáltak A Családorvoslás elmélete és gyakorlata című könyvbe. A Semmelweis Kiadó gondozásában megjelent kötet 2026. május elején jelent meg azzal a céllal,…

2026-05-13

Május 10-e a Mentők Napja. 2026-ban az Országos Mentőszolgálat megalakulásának 78., és a magyarországi szervezett életmentés indulásának 139. évfordulója. Ebből az alkalomból Budapesten a Nemzeti Színházban ünnepséget szerveztek, több mint kétszázan kaptak személyes elismerést, melyen túl az évente…