Ugrás a tartalomra

Negyvenéves a Gyermekrehabilitáció Miskolcon

A jubileum alkalmából tudományos ülést tartottak az érintett osztály szakmai vezetői. A tanácskozás részeként workshopokat szerveztek, ahol kipróbálhatták az érdeklődők a kerekesszék használatát. Részt vehettek a Csodalámpa Alapítvány által támogatott GyógyBűvész Program bemutatóján, emellett betekinthettek a mindennapi munkába.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a Gyermekegészségügyi Központban (GYEK) a Gyermekrehabilitációs Osztály az országban elsőként, 40 évvel ezelőtt, 1982-ben dr. Peja Márta főorvos vezetésével kezdte meg a krónikus betegek, fogyatékossággal élők teljes körű rehabilitációs ellátását.

A páciensek elsősorban az Észak-magyarországi Régió, ezen belül B.-A.-Z. megye területéről érkeznek. Súlyos, traumás, égett betegeink az ország egész területéről előfordulnak.

Emberek ülnek egy asztalnál

A rehabilitációra szoruló betegeink 47 százaléka neurológiai eredetű, 24 százalék mozgásszervi, 8 százalékuk légúti beteg, 9 százaléka túlsúlyos, 6 százalék traumás, 3 százalék égett, 7 százalékuk pedig egyéb betegségben szenved.

A nemzetközileg elfogadott terápiák mellett, speciális magyar módszereket (Katona-féle korai neuroterápiát, konduktív pedagógiát, Dévény-féle speciális manuális terápiát) és neurofeedback terápiát is végzünk, amely utóbbi az agy teljesítőképességének fokozását, többek között figyelemfejlesztését szolgálja.

A fizikoterápiás kezelőben az elektromos-, ultrahangos-, mágnes-, lézer-, és egyéb (pl. fényterápiás) kezelések is elérhetőek. Terápiáink során szükség szerint alkalmazunk gyógymasszázst és kiegészítjük víz alatti sugármasszázs (tangentoros) kezeléssel is. A rehabilitációt e célra kialakított uszoda segíti.

Tankonyhánkban mozgássérültek számára is használható, speciális eszközök és berendezések állnak rendelkezésre, hogy életszerű, szituációs helyzetekben szerezzenek tapasztalatot a gyerekek. 

Évente 500-600 gyermek rehabilitációját végezzük a fekvőbeteg részleg 36 ágyán. 2021-ben a kórtermek egy része saját fürdőszobával, akadálymentesített illemhelyiséggel bővült, emellett minden helyiség légkondicionálttá vált.

2006-tól 13 férőhelyen a „nappali kórház” keretei között - 2016-tól egy sportterápiás részleggel területileg is bővítve -, a rehabilitációs kezelések évi 200-300 gyermek rehabilitációját szolgálják.  

Az ellátó csapat részét képezi a pszichológus, az ergoterapeuta, a gyógypedagógus, a fejlesztőpedagógus, valamint a logopédus.

1989-től A Gyermekrehabilitációs Osztályon két miskolci általános iskola is folyamatos oktatást tart, hogy a hosszú gyógykezelés alatt álló ép és értelmileg akadályozott gyermekeknek ne kelljen félbeszakítani tanulmányaikat.

Az ország minden részről fogadunk továbbképzésére gyógytornászokat, testnevelőket, védőnőket, ápolókat, rehabilitációs szakvizsgára készülő szakorvosokat.

Kapcsolódó hírek

2024-02-23

Tisztelt Állampolgárok! Tisztelt Betegeink! Az Önök és az egészségügyi dolgozók biztonsága, az Önök minél gördülékenyebb ellátása érdekében - továbbra is - kérjük a higiénés, illetve a betegellátással kapcsolatos szabályok betartását. A várakozási idők és a zsúfoltságok csökkentése érdekében kérjük…

2024-02-23

A Magyar Országgyűlés 2014-i határozatával február 19-ét, Kossuth Zsuzsanna születésének évfordulóját, a Magyar Ápolók Napjává nyilvánította. Jó példa ő, egy követendő életút. Kossuth Zsuzsanna hősies, önfeláldozó, emberséges cselekedete volt az alapköve a hazai ápolás fejlődésének. Minden évben…

2024-02-22

Az új tanévtől a Diósgyőri Gimnázium tizenegyedik évfolyamos diákjai heti egy tanórában honvédelem tárgyat is tanulnak. A fiatalok az elméleti képzés mellett gyakorlati oktatást is kapnak, így az év során 36 órában találkozhatnak a Magyar Honvédség tevékenységét és munkáját érintő ismeretekkel. –…