Ugrás a tartalomra

Megújult a Gyermekegészségügyi Központ rehabilitációs osztálya

Megújult, megszépült a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermekegészségügyi Központjának Gyermekrehabilitációs Osztálya, amely a Nestlé Hungária Kft. támogatásával valósult meg. A felajánlásnak – és az intézmény hasonló összegű kiegészítésének – köszönhetően felújított kórtermek, közösségi helyiségek biztosítják a minőségi betegellátást, emellett akadálymentesített tereket alakítottak ki, hogy ezzel is segítsék a gyermekek mielőbbi gyógyulását és komfortérzetét.

Megújult GYEK rehabilitációs kórterem

Tavaly decemberben jelentette be a Nestlé Hungária, hogy 20 millió forinttal támogatja a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermekegészségügyi Központjának Gyermekrehabilitációs Osztályát, azon belül a rekonstrukciós munkálatokat.

Dr. Révész János, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház  főigazgatója közölte: menedzsmenti döntés szerint a felajánlásokat az intézmény hasonló nagyságrendű összeggel kiegészíti annak érdekében, hogy a támogatások még komplexebben segítsék a betegek ellátását. Ennek megfelelően a Nestlé által felajánlott összeget szintén megtoldotta a kórház, így a rekonstrukció összköltsége mintegy 40 millió forint volt.

„A gyermekek gyógyulása szempontjából rengeteget számít a gondoskodás és a környezet, ami körülveszi őket. Kórházunk munkatársaival mindent megteszünk annak érdekében, hogy a rehabilitációt követően a lehető legkönnyebben illeszkedjenek vissza korábbi élethelyzetükbe. Mostantól mindezt a kórtermek modern és otthonos kialakítása is elősegíti, amiért ezúton is köszöntet mondunk” - tette hozzá Dr. Hauser Péter, a Velkey László Gyermekegészségügyi Központ intézetvezető főorvosa.

Kapcsolódó hírek

2024-04-15

Tisztelt Miskolciak, Vármegyében Élők! Kedves Betegeink, Hozzátartozók!   Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy 2024. április 15-től - a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházban, illetve annak valamennyi telephelyén -, a fekvőbeteg osztályokon kezelt betegekkel és a…

2024-04-13

Vidám napsütésben várta a miskolci Szentpéteri kapu a garantált városnéző séta résztvevőit – intézményünkben is. Azok, akik rászánták a szombat délelőttöt, nem is csalódtak. A városrész felfedező séta a nemrégiben megújult József Attila Könyvtárból indult.  Aztán útra keltek, Kupcsik Sarolta …

2024-04-11

Szűrőbusszal viszi el Miskolc öt pontjára az orvosi diagnosztikát a Magyar Rákellenes Liga és a vármegyei központi kórház, a „Négy keréken az egészségért, a korai diagnózisért” programjában; remélve, hogy azokhoz is eljutnak, akik nem mennek el az orvosukhoz vizsgálatra. A „Helybe visszük a…