Ugrás a tartalomra

Megújult a GYEK Neonatális Intenzív Centruma, a NIC

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház - egyebek mellett - pályázati pénzből család-, anya- és bababaráttá alakítja/alakította érintett osztályait. A miskolci kórházak elsőként váltak bababaráttá az országban, az elnyert pályázati pénzzel még szélesebb körű családbarát szolgáltatásokat érhetnek el a páciensek.

Dr. Révész János, az egészségügyi intézmény főigazgatója közölte: fontos szakmai koncepciója a kórháznak, hogy ne legyen „misztikus” az egészségügy.

Megújult a NIC-átadás

Szeretnénk, ha rutintevékenység lenne az is, amikor az ember orvoshoz megy. Szélesebbre kívánjuk tárni a kórház kapuit az emberek előtt. Most a Neonatális Intenzív Centrum felújítása egy társadalmi összefogásból jöhetett létre. Kaptunk rá kormányzati támogatást, nyertünk pályázatot, felhasználtunk önrészt és alapítványi segítséget is igénybe vettünk. Ennek eredményeképpen újul meg az egész szülészeti egységünk, valamint ugyanez a felújítás érinti a Gyermekegészségügyi Központunkat is – ismertette.

Dr. Szűcs Ildikó, osztályvezető főorvos bemutatta a felújított Neonatális Intenzív Centrumot, amely jelenleg is telt házzal működik. Harminc gyermeket tudnak ellátni, közöttük a legkisebb koraszülötteket is. – Ezeknek a babáknak némelyike egy kilós súllyal született. Itt szeretnénk biztosítani nekik azt a környezetet, ami a legjobban emlékeztet az anyaméhre, ezért sötét és csend van – magyarázta a főorvos, aki hangsúlyozta, az a legfontosabb, hogy a korábbi szigorú kórházi rendből nyugodtabb ellátási környezetet biztosítsanak a kis betegeknek és szüleiknek. – Ehhez az új légkörhöz új szemlélet szükséges, amit kollégáink már tanulnak különböző képzéseken.

Megújult a NIC-átadás-kórterem

A 360 millió forintos beruházás részeként a koraszülött-újszülöttpatológiai osztályon, vagyis a Neonatális Intenzív Centrumban a víz és központi fűtés teljesen megújult, klimatizálták a szobákat, műanyag nyílászárókat, álmennyezetet, új LED-világítást építettek be és új funkcionális helyiségeket alakítottak ki. Emellett az anyák szállását biztosító két helyiséget is teljesen felújították.

Kapcsolódó hírek

2025-03-21

Tisztelt Állampolgárok! Tisztelt Betegeink! Az Önök és az egészségügyi dolgozók biztonsága, az Önök minél gördülékenyebb ellátása érdekében - továbbra is - kérjük a higiénés, illetve a betegellátással kapcsolatos szabályok betartását. A várakozási idők és a zsúfoltságok csökkentése…

2025-03-17

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 177. évfordulójának alkalmából rendezett tárcaünnepségen dr. Pintér Sándor belügyminiszter, a Belügyminisztérium dísztermében adta át elismeréseit: A Magyar Érdemrend Lovagkeresztje Polgári Tagozatát adományozta a gyermekgyógyászat területén végzett több…

2025-03-03

Ápolási Igazgatóság - Központi Szociális Szolgálat A szociális munka egy fontos terület, amely az emberek társadalmi jólétének javítására és segítségnyújtásra fókuszál.   Tájékoztató a kórházi szociális munkáról „Gyógyító erő a szeretet. Ki teste, ki lelke egészségét köszönheti…