A Szent Ferenc Tagkórház munkatársai megemlékezést szerveztek az intézmény névadó halálának 800. évfordulója alkalmából. Az ünnepkör már 2026. október 4-én elkezdődött. A betegeknek egy filmet vetítettek Assisi Szent Ferenc életútjáról. Hétfőn délután pedig előadásokkal, és áldással emlékeztek a dolgozók a rendalapítóra és védőszentre. A kórház parkjában faültetéssel zárult a rendezvény.
A Szent Ferenc Tagkórház munkatársai Dr. Nagy Gabriella főorvosnő kezdeményezésére egy programsorozatot szerveztek az intézmény névadója halálának 800. évfordulóján. Vasárnap délután a kórházban fekvő betegek egy Assisi Szent Ferenc életútját bemutató filmvetítésen vehettek részt.
Hétfőn délután már az intézmény 2. emeleti étkezőjébe várták a munkatársakat. Dr. Kardos Zsófia orvosigazgató-helyettes ünnepi köszöntővel nyitotta meg a rendezvényt és egy emlékelőadást is tartott Assisi Szent Ferenc örökségéről. Az intézmény vezetője elmondta, hogy Assisi Ferenc (latinul: Franciscus Assisiensis), Assisiben született 1182. július 5-én. Gazdag kereskedőcsalád fia volt, de lemondott vagyonáról, a szegénységet és az evangéliumi életet választotta. A római katolikus egyház egyik legismertebb szentje, akinek az élőlények szeretete végig kísérte élete útját. A római katolikus egyház egyik legismertebb szentje 1226. október 3-án halt meg. 1931 óta az Állatok Világnapját Assisi Szent Ferenc emléknapján tartják – fogalmazott Dr. Kardos Zsófia a rendezvényen.

Dr. Nagy Gabriella a szimbólumok az orvoslásban gondolatait osztotta meg a hallgatósággal. Ennek aktualitását a kórház homlokzatát díszítő kereszt adta, melyet a rekonstrukció és a névváltozás során helyeztek az intézmény oromzatára. Emellett szó volt a kígyó-bot szimbólum a gyógyítás és az orvostudományban betöltött szerepéről, arról, hogy a szív a kardiológia és a Konstantin kereszt pedig az életmentés és a mentők szimbóluma és sok más érdekesség.

Dr. Várhelyi Krisztina korábbi gazdasági igazgató a kórház múltjáról és az intézményben eltöltött időszak történeteiről beszélt. Kiemelten említette a kórház névadásának körülményeit, az épület beruházásait, a parkrendezést és emlékezett azokra a kollégáira is akikkel egykor együtt dolgozott.

Az előadásokat Gecse Attila áldása zárta. A református lelkész kiemelte, hogy Assisi Szent Ferenc Öröksége napjainkban is fontos üzenetet hordoz. Arra emlékeztet bennünket, hogy a valódi értékek nem az anyagi javakban, hanem a szeretetben, az együttérzésben és a mások iránt érzett felelősségvállalásban rejlenek.


Az előadások idején a kórház étkezdéjében terített asztal várta a dolgozókat és a vendégeket.
A kórház kertjében hétfőn délután és kedden délelőtt faültetéssel zárult az Assisi Szent Ferenc halálának 800. évfordulójára szervezett programsorozat. 9 db Dobos Sára tájpítész által kiválasztott facsemetét ültettek el a meghívott vendégek, Dr. Kostyál László Csaba megbízott főigazgató és a Szent Ferenc Kórház osztályainak dolgozói.

Helyet kapott egy múltra, a korábbi dolgozókra emlékeztető fa is és számos madáretető is kihelyezésre került, hiszen Szent Ferenc életének is fontos szereplői voltak a madarak.





Köszönjük a színvonalas és méltó megemlékezést!
A fotókat készítette: Leib Dávid