Ugrás a tartalomra

A legmodernebb technológia segíti a gyermekek gyógyulását a központi kórház Gyermekegészségügyi Központjában

Lezárult a Gyermekegészségügyi Központ – GYEK - Sürgősségi és Baleseti Ellátás Fejlesztése elnevezésű projektje a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházban. A beruházásnak köszönhetően átépült és megújult a Traumatológiai és Égési Osztály fekvőbeteg részlege; a Gyermek Sürgősségi és Baleseti Osztály, de korszerűsítettük és bővítettük a műtőblokkot, valamint folyosóval – „híddal” - kötöttük össze az intézményt a központi épülettel.

A GYEK Magyarország második legnagyobb gyermekkórháza, az intézmény több mint 45 éves múltra tekint vissza: az első beteg 1976-ban lépett be a „kapun”. Ennek jegyében az átadás mérföldkő a kórház beruházásainak történetében. Az intézmény alapterülete mintegy húszezer négyzetméter, ebből a projekt részeként a kivitelezéssel - átalakítás, felújítás és bővítés - érintett terület több mint kétezer ötszáz négyzetméter. 

GYEK-átadás1

A 2018-2022. közötti ciklusban a kórházmenedzsmentnek öt stratégiai célkitűzése volt, s bár a COVID némileg hátráltatta a munkát, a célkitűzések maradéktalanul megvalósultak. Az egyik ilyen célkitűzés volt a Gyermekegészségügyi Központ fejlesztése – mondta Dr. Révész János, a kórház főigazgatója. A régió gyermekgyógyászati fekvőbeteg ellátása erősen centralizált, az ellátási feladatok döntő hányada az itt található infrastruktúrára és személyzetre hárul. A GYEK-ben 23 szakrendelésen látják el a gyermekeket. 2023. első félévében 42 ezer járóbeteget, mintegy kilenc és fél ezer fekvőbeteget gyógyítottak, az elvégzett műtétek száma megközelítőleg ezer volt – tudatta a főigazgató. 

GYEK-átadás2

Az elkészült beruházás részelemei: egy átjáró híd kialakítása a központi betegellátó épület, valamint a GYEK között, amelynek célja kettős, egyfelől lerövidíti a helikopter szállítással érkező gyermekek szállítási útvonalát és idejét, másfelől kapcsolatot teremt a központi diagnosztikai épület és a Gyermekegészségügyi Központ között – hangsúlyozta Dr. Révész János. A gyermeksebészet égési-, szeptikus osztály belső rekonstrukciója, amelynek során mintegy hatszáz négyzetméteren a kor elvárásainak megfelelő speciális ellátási viszonyokat biztosító égési és szeptikus részleget alakítottak ki, így a betegeket összesen öt új égési szoba modern szeptikus részleg várja. A projekt talán leglátványosabb része egy közel ötszáz négyzetméteres, három műtőblokkból álló modern műtőegység kiszolgáló helyiségekkel. A projekt negyedik és ötödik eleme a földszinten található sürgősségi betegellátó osztály és traumatológiai részleg, amelynek alapterületét megnövelték. Az építészeti beruházás költsége mintegy 2,8 milliárd forint, amelyet egy megközelítőleg háromszáz millió forintos eszközfejlesztés egészít ki. 

GYEK-SBO-átadás3

Új korszak kezdődött Miskolc és az egész régió életében, amikor 1976-ban megnyitotta kapuit a Gyermekegészségügyi Központ, hiszen az épületben lehetőség nyílt a magas színvonalú gyógyító munkára – hangsúlyozta Dr. Sólyom Enikő, a GYEK vezető főorvosa. Mivel minden változik a világban, így ma már egy új típusú betegellátásra van szükség, de ehhez is tudnak alkalmazkodni a fejlesztésnek köszönhetően – tette hozzá. 

A gyermekek születésének száma Magyarországon az elmúlt években emelkedik. Az egészséges fejlődésüket pedig továbbra is támogatni kell. Azok az erőfeszítések, amelyet a Kormány, a Fenntartó, a kórházak és valamennyi egészségügyi dolgozó tesznek ennek érdekében, eredményesek - ismertette Dr. Szondi Zita, az Országos Kórházi Főigazgatóság alap-és szakellátásért felelős főigazgató-helyettese. A vármegyei kórház dolgozói élen járnak ebben – fűzte hozzá. 

GYEK-SBO-átadás4

Az ünnepélyes átadást követően a vendégek, a kórház dolgozói, illetve a sajtó képviselői helyszíni bejárás során tekinthették meg a beruházás részleteit, amelyen Breitenbach Sándor műszaki igazgató ismertette a felújítás, bővítés tartalmai, technikai adatait.

További képek megtekinthetők a képgalériában.

Kapcsolódó hírek

2024-04-15

Tisztelt Miskolciak, Vármegyében Élők! Kedves Betegeink, Hozzátartozók!   Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy 2024. április 15-től - a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházban, illetve annak valamennyi telephelyén -, a fekvőbeteg osztályokon kezelt betegekkel és a…

2024-04-13

Vidám napsütésben várta a miskolci Szentpéteri kapu a garantált városnéző séta résztvevőit – intézményünkben is. Azok, akik rászánták a szombat délelőttöt, nem is csalódtak. A városrész felfedező séta a nemrégiben megújult József Attila Könyvtárból indult.  Aztán útra keltek, Kupcsik Sarolta …

2024-04-11

Szűrőbusszal viszi el Miskolc öt pontjára az orvosi diagnosztikát a Magyar Rákellenes Liga és a vármegyei központi kórház, a „Négy keréken az egészségért, a korai diagnózisért” programjában; remélve, hogy azokhoz is eljutnak, akik nem mennek el az orvosukhoz vizsgálatra. A „Helybe visszük a…