Ugrás a tartalomra

LÁTOGATÁSI TILALOM! - Tájékoztatás

Tisztelt Állampolgárok!

Kedves Betegeink!

 

A COVID-19 fertőzés esetszámainak emelkedő tendenciája miatt 2021. november 01-től intézményünk LÁTOGATÁSI TILALMAT rendel el a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházban, illetve annak valamennyi tagintézményében.

A visszavonásig érvényes látogatási tilalom a telephelyek összes gyógyító, fekvőbeteg-ellátó osztályát érinti.

Tilos a látogatás feliratú tábla

A látogatási tilalom nem vonatkozik a járóbeteg-szakellátásra és a védőoltások felvételére.

Időponttal rendelkező betegeink - a higiénés szabályok fokozott betartásával - megjelenhetnek a szakrendeléseken. Kérjük, hozzátartozó csak indokolt esetben kísérje el a beteget a vizsgálatokra, és lehetőség szerint maximum 20 perccel a megadott időpontjuk előtt érkezzenek a várótermekbe, illetve a betegfelvételi/információs pultokhoz.

Felhívjuk figyelmüket, hogy valamennyi tagkórházunk területén a maszk viselése kötelező!

Továbbra is biztosított a kapcsolattartás joga, védőfelszerelés alkalmazása és a látogatónak a járvány- vagy veszélyhelyzeti szabályok ismerete mellett, az alábbi esetekben:

• súlyos állapotú, végstádiumú betegek mellett tartózkodhat az általuk előzetesen megjelölt személy, ennek hiányában közeli hozzátartozójuk által megjelölt személy,

• kiskorú beteg mellett egyik szülője, törvényes képviselője, illetve az általa vagy törvényes képviselője által megjelölt személy tartózkodhat,

• a szülő nőnek joga van arra, hogy az általa megjelölt nagykorú személy (pl. az apa) a vajúdás és a szülés alatt folyamatosan vele lehessen, a szülést követően pedig arra, hogy - amennyiben ezt az ő vagy újszülöttje egészségi állapota nem zárja ki - újszülöttjével egy helyiségben helyezzék el;

• értelmi fogyatékossággal élő beteg esetén szülője, törvényes képviselője, illetőleg az általa vagy törvényes képviselője által megjelölt személy mellette tartózkodhat.

Egyedi méltányosság keretében – kockázatbecslést követően – az egészségügyi szolgáltató a kapcsolattartás lehetőségének biztosítását mérlegelheti, indokolt esetben a kapcsolattartást további esetekben is biztosíthatja.

 

Kérjük a betegek és hozzátartozóik türelmét és megértését.

 

Köszönjük! 

(fotó: boon.hu)

Kapcsolódó hírek

2022-12-02

Tisztelt Állampolgárok! Tisztelt Betegeink! Az Önök és az egészségügyi dolgozók biztonsága, az Önök minél gördülékenyebb ellátása érdekében - továbbra is - kérjük a higiénés, a járványügyi, illetve a betegellátással kapcsolatos szabályok betartását. A várakozási idők és a zsúfoltságok csökkentése…

2022-11-29

A felfekvés megelőzésére használható, illetve a terápiában alkalmazható ágyakat, matracokat adományozott a Rotary Magyarország és többek között a Rotary Miskolc-Tapolca a megyei központi kórháznak. Dr. Büdi László, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház orvosigazgató-helyettese azt mondta: …

2022-11-25

Biztonság, egészség! Alapvető értékek mentén szerveződött ismét a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság, és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház közös programja, ahol a BÜKK Bevetési Alegység látványos bemutatót tartott kis pácienseknek egy kis…