Ugrás a tartalomra

Koronavírus - Közlemény - Rendezvények

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház az influenzajárvány, az ehhez kapcsolódó látogatási tilalom, valamint a koronavírus terjedése esetleges tárgykörében szorosan együttműködik az Operatív Törzzsel, az Országos Tisztiorvosi Hivatallal, illetve az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálattal.

A betegbiztonság és a dolgozói biztonság növelése érdekében a vonatkozó ajánlásoknak megfelelően az intézmény jelen naptári hónapban lemondja mindazon rendezvényeit, amelyek nagyszámú dolgozó, illetve sajtós munkatárs, avagy beteg részvételével tervezett megrendezni.

A tervek szerint

  • kettős évforduló alkalmából jótékonysági gálaestet tartottunk volna a Magyar Rákellenes Ligával és a Miskolci Nemzeti Színházzal
  • jubileumot ünnepeltünk volna a Piros Orr Bohócdoktorokkal
  • terveztünk koncertet a „Bach mindenkinek” programsorozat részeként
  • ünnepélyes keretek között átadtuk volna a Családbarát ellátáshoz tartozó fejlesztéseket a Semmelweis tagkórházban
  • megmutattuk volna különleges laborunkat – a SKILL2-t
  • átadtuk volna az új Gasztroenterológia épületét
  • elhelyeztük volna a gyermekpszichiátriai épületünk alapkövét.

A rendezvényeink időpontjára vonatkozóan a járványügyi helyzet alakulásának függvényében a későbbiekben teszünk javaslatot.

Közlemény-tájékoztató

 

Kapcsolódó hírek

2026-06-12

Tisztelt Állampolgárok! Tisztelt Betegeink! Az Önök és az egészségügyi dolgozók biztonsága, az Önök minél gördülékenyebb ellátása érdekében - továbbra is - kérjük a higiénés, illetve a betegellátással kapcsolatos szabályok betartását. A várakozási idők és a zsúfoltságok csökkentése…

2026-06-01

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Velkey László Gyermekegészségügyi Központjának szakorvosai is publikáltak A Családorvoslás elmélete és gyakorlata című könyvbe. A Semmelweis Kiadó gondozásában megjelent kötet 2026. május elején jelent meg azzal a céllal,…

2026-05-19

Tisztelt Betegeink! Kedves Páciensek, Látogatók!   Feloldották a látogatási tilalmat és a maszkviselést a Szent Ferenc Tagkórházban. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya a 2026. május 13-án elrendelt akut légúti tünetekkel járó megbetegedések halmozódása…