Ugrás a tartalomra

Koraszülöttek világnapja - november 17.

2011 óta november 17-e a Koraszülöttek Világnapja. Ezen a napon a koraszülöttek életéért vívott küzdelemre hívják fel a figyelmet. A napot 2008-ban az Európai Alapítvány az Újszülöttek Gondozásáért (EFCNI) valamint az európai szülői partnerszervezetek kezdeményezték, majd 2011-ben lett hivatalos világnap.

Tíz megszületett gyermekből egy koraszülött a világon, a koraszülöttség az újszülött halálozás vezető oka. Évente 15 millió koraszülött születik világszerte.

Magyarországon a csecsemők körülbelül 9 százaléka koraszülöttként jön a világra, ami azt jelenti, hogy a terhesség 36. hete előtt születik meg. Kevesen tudják, hogy ma már az 500 grammal született csecsemőknek is van esélyük az életben maradásra, amennyiben megkapják az állapotuknak megfelelő speciális intenzív ellátást.

A Koraszülöttek Világnapja alkalmából a Segíts Élni Alapítvány egy miskolci játszóházba szervezett vidám délelőttöt gyerekeknek és szüleiknek egyaránt.

Egy nő beszél mikrofonba felnőttek és gyerekek előtt

A rendezvényen jelen voltak a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház Gyermekegészségügyi Központjának szakemberei, akik az Újszülött Intenzív Osztály Perinatális Intenzív Centrum (PIC) részlegén segítik a babákat, illetve a családot. Külön öröm volt, hogy az elmúlt 2 év járványügyi nehézségei után ismét jelenléti formában találkozhattak a résztvevők: a gyógyítók, a kis betegek és szüleik.

Nők egy kisbabával játszanak

Dr. Szűcs Ildikó osztályvezető főorvos hangsúlyozta: a Segíts Élni Alapítványt már több mint negyedszázada édesanyák hozták létre azért, hogy segítsék Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a koraszülöttek és a betegen született gyermekek ellátásához szükséges gépek, műszerek beszerzését, az ápolási feladatokhoz nélkülözhetetlen kényelmi eszközök megvételét, amellyel megkönnyítik és támogatják a koraszülött osztály működését, valamint segítik a koraszülött babák gyógyulását.

Hozzátette: az elmúlt években mérföldeket fejlődött a koraszülött-ellátás; nemcsak a gépek, műszerek cserélődtek le, hanem az ellátásban történő változások is teljesen más szemléletet várnak el az orvosoktól, a nővérektől és a szülőktől egyaránt.

Egy férfi orvosi műszert tol be egy mentőautóba

Az esemény attrakciójaként bemutatták azt a koraszülött mentőautót, amelyet a megye vállalkozásainak támogatásával sikerült beszerezni.

Egy mentőautó előtt állnak emberek

 

Kapcsolódó hírek

2026-06-12

Tisztelt Állampolgárok! Tisztelt Betegeink! Az Önök és az egészségügyi dolgozók biztonsága, az Önök minél gördülékenyebb ellátása érdekében - továbbra is - kérjük a higiénés, illetve a betegellátással kapcsolatos szabályok betartását. A várakozási idők és a zsúfoltságok csökkentése…

2026-06-01

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Velkey László Gyermekegészségügyi Központjának szakorvosai is publikáltak A Családorvoslás elmélete és gyakorlata című könyvbe. A Semmelweis Kiadó gondozásában megjelent kötet 2026. május elején jelent meg azzal a céllal,…

2026-05-19

Tisztelt Betegeink! Kedves Páciensek, Látogatók!   Feloldották a látogatási tilalmat és a maszkviselést a Szent Ferenc Tagkórházban. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya a 2026. május 13-án elrendelt akut légúti tünetekkel járó megbetegedések halmozódása…