Tisztelt Betegeink!
Tisztelt Hozzátartozók!
A betegellátási és kapcsolattartási rendet segíti a hozzátartozók számára biztosított telefonos elérhetőség, amelyet – már korábban a fertőzésveszély csökkentése érdekében - alakított ki az intézmény.
Kórházunk célja, hogy a reguláris ellátásban részesülő fekvőbetegek hozzátartozói (nem COVID fertőzött betegek) is folyamatosan információhoz juthassanak a páciensek egészségi állapotáról.
Tisztelettel kérjük az alábbi eljárásrend során együttműködésüket!
Ha Ön a hozzátartozóját nem tudja látogatni, és érdeklődni szeretne az állapotáról, a következő módon felvilágosítást tudunk nyújtani:
A beteg felvételekor a beteg vagy az őt kísérő hozzátartozó nevezze meg azt a családtagot, rokont, kapcsolattartót, aki a jövőben tájékoztatást kérhet és kaphat a beteg állapotának előmeneteléről.
Kérjük, hogy munkanapokon 11.00 és 12.00 óra között a kék színnel jelzett link táblázatából válassza ki a keresett osztályt – ahol hozzátartozója fekszik – és jelezze a tájékoztatási igényét a hozzárendelt telefonszámon. A táblázatot ide kattintva érheti el!
Hívását fogadjuk, majd hozzátartozójának azonosítása (név, születési időpont, lakcím) után az Ön által megadott visszahívandó telefonszámot rögzítjük.
Minden hétköznap - előzetes megkeresést követően - 14.00 és 15.00 óra között a kezelő orvos visszahívja Önt és felvilágosítást nyújt hozzátartozójának állapotáról. Kérjük, ezen időtartam alatt biztosítsa a telefonos visszahívás lehetőségét.
Egy betegről csak egy hozzátartozó – kapcsolattartó irányába tudunk felvilágosítást nyújtani. Telefonhívásunk során a fogadó személyazonosságáról személyes adatainak egyeztetése útján győződünk meg.
Súlyos állapotú betegek esetén, ha a hozzátartozó látogatási időn kívül is szeretne a beteg mellett tartózkodni, kérését az osztályvezető főorvosnak vagy helyettesének írásban kell jeleznie, aki indokolt esetben engedélyezheti azt.
Munkaszüneti napon felmerülő sürgős látogatási igény esetén azt az igazgatói ügyeletes felé lehet benyújtani az igazgatoiugyelet [kukac] bazmkorhaz.hu (igazgatoiugyelet[at]bazmkorhaz[dot]hu) e-mail címre.
Ezúton is köszönjük megértésüket és türelmüket!
(Szakrendelésekre, egyéb vizsgálatokra az alábbi link segítségével kérhetnek időpontot: https://www.bazmkorhaz.hu/hirek/szakrendeleseink-rendelesi-idok-telefonszamok;)