Ugrás a tartalomra

Egyedülálló radiológiai fejlesztés a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórházban

Magyarországon egyedülálló fejlesztés történt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházban. Az intézmény egy olyan CT-t vásárolt, amely egyszerre alkalmazható a sugárterápiás kezeléseknél és a diagnosztikában is.

új CT

Dr. Révész János, az egészségügyi intézmény főigazgatója közölte: a megvásárolt CT-szimulátor kettős funkcióval rendelkezik; alkalmas arra, hogy a sugárterápiás kezelések előkészítéséhez szükséges vizsgálatokat elvégezze, illetve CT-vizsgálatokra is használják majd.

„Terveink szerint napi 16 órában fogjuk a CT-szimulátort üzemeltetni: nyolc órában a sugárterápia kiszolgálására, nyolc órában pedig diagnosztikus céllal történik a működtetés” – ismertette a főigazgató hozzátéve, a beruházás összértéke, az eszköz, illetve a szükséges építészeti munka együttesen megközelíti a 200 millió forintot.

Mint mondta, a miskolci - az országos onkológiai intézetet követően -, a második legnagyobb sugárterápiás centrum az országban. Mindemellett a kórház - a szívsebészet kivételével - a sebészeti ellátás teljes palettáját mutatja fel. Ez azt jelenti, hogy rendkívül erős a diagnosztikai igény a képalkotói eljárásokkal szemben.

Török Dezső, a megyei közgyűlés elnöke szerint ez a fejlesztés is hozzájárul, hogy a helyzet megfeleljen a megyében élők egészségüggyel szemben támasztott igényeinek.

Hangsúlyozta: a megyei kórház nagyon jó irányba halad az egészségügyi ellátást és ellátottságot tekintve. Sok olyan fejlesztés történt az utóbbi időszakban, ami ezt erősíti. Ha valaki a Borsod megyei központi kórházba kerül, és egészségügyi ellátást kell igénybe vennie, akkor elmondható, hogy egyre jobb körülmények között és egyre modernebb eszközök állnak rendelkezésre a gyógyításhoz.

Megjegyezte: az új készülék óriási előrelépés, hiszen sokkal hamarabb tudják a jövőben diagnosztizálni a problémát, így a kezelés is hamarabb elkezdődhet.

További képek a galériában találhatók.

Kapcsolódó hírek

2026-07-24

Tisztelt Állampolgárok! Tisztelt Betegeink! Az Önök és az egészségügyi dolgozók biztonsága, az Önök minél gördülékenyebb ellátása érdekében - továbbra is - kérjük a higiénés, illetve a betegellátással kapcsolatos szabályok betartását. A várakozási idők és a zsúfoltságok csökkentése…

2026-07-20

Az Ivano-Frankivszki Nemzeti Orvostudományi Egyetem delegációja tett szakmai látogatást a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházban. Az ukrán szakemberek a két intézmény közös, határon átnyúló projektjének részeként ismerkedtek meg a miskolci skill labor működésével…

2026-07-20

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kórház és Egyetemi Oktatókórház Dr. Lázár István főorvos vezette Intervenciós Radiológiai Osztályán sikeresen megtörtént az első alsó végtagi atherectomia. A beavatkozást dr. Tamáska Péter a Képalkotó Diagnosztikai Osztály osztályvezető főorvosa és Dr. Papp János…