Ugrás a tartalomra

Egyebek mellett okosítható infúziós pumpák a GYEK Onko-haematológiai és Csontvelő Transzplantációs Osztályának

Mintegy kilencmillió forint értékben adományozott eszközöket az Alapítvány a Rákos Gyermekekért a Velkey László Gyermekegészségügyi Központ (GYEK) Onko-haematológiai és Csontvelő Transzplantációs Osztálya számára.

Ismét bebizonyosodott, hogy az összefogás és a segítő szándék milyen fontos szerepet játszhat a mindennapokban – mondta a sajtónyilvános átadáson a központi kórház főigazgatója.

Alapítvány a Rákos Gyermemekért1

Dr. Zsákai Zsolt úgy fogalmazott: leginkább az Alapítvány a Rákos Gyermekekért munkája mutatja meg, hogy a közösség ereje, az odafigyelés és az önzetlen segítség mennyire fontos egy kórház számára, ugyanakkor rávilágít a társadalmi szerepvállalás lényegére is.

Az eszközökről, a beszerzésről - az alapítvány nevében - Varga Áronné kuratóriumi elnök beszélt. Felidézte: az unokája betegsége és tragikus halála indította útjára azt a segítő tevékenységet, amelyet a daganatos gyermekek gyógyulásáért végeznek.

Alapítvány a Rákos Gyermemekért2

Mint mondta, mintegy százmillió forint értékben adományoztak ez idáig. Egyebek mellett az alapítvány szerezte be azt a huszonhat millió forintos sejtszeparátor készüléket is, amely azóta is segíti a Gyermekegészségügyi Központ betegellátását.

Hozzátette: az alapítvány munkáját leginkább a hozzájuk érkező adó egy százalékából tudják végezni. Legutóbb novemberben segítették a kórházat: akkor egy testösszetétel analizálót, tíz infúziós állványt, három elektronikus oszlopos mérleget magasságmérővel, öt digitális babamérleget és két ujjbegyes oximétert vásároltak csaknem hétmillió forint értékben. 

Dr. Simon Réka az Onko-haematológiai és Csontvelő Transzplantációs Osztályának vezetője arról számolt be, a civil szervezet mindig egyeztet az osztállyal a felajánlás előtt.

Alapítvány a Rákos Gyermemekért3

Rámutatott: ezek a pumpák nem egyszerű infúziós pumpák, hanem okos pumpák. A transzplantációs részleg dokkoló egységei egy számítógéppel vannak összekötve. A pumpáknak hála a monitoron megjeleníthető, melyik gyermek, mikor milyen gyógyszereket kap éppen, és ezek mekkora sebességgel csorognak le – magyarázta a szakember.

(minap.hu)

Kapcsolódó hírek

2025-04-17

Tisztelt Állampolgárok! Tisztelt Betegeink! Az Önök és az egészségügyi dolgozók biztonsága, az Önök minél gördülékenyebb ellátása érdekében - továbbra is - kérjük a higiénés, illetve a betegellátással kapcsolatos szabályok betartását. A várakozási idők és a zsúfoltságok csökkentése…

2025-04-15

Újabb felajánlásban részesült a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház, ezúttal a Kulcspatikák cégcsoport adott át – beszerzési értéken – csaknem 12 millió forint értékű adományt az egészségügyi intézménynek kedden. A mintegy 15 raklapnyi felajánlás a kórház…