Ugrás a tartalomra

Egészségügyi verseny döntője Miskolcon, a központi kórházban

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház adott otthont a Kossuth Zsuzsanna Nemzeti Egészségügyi Szakképzési verseny országos döntőjének. A megmérettetésen két intézményből, 12, az egészségügyben tanuló diák vett részt.

Egy ember beszél a közönség előtt

A megnyitón elhangzott: a verseny célja - egyebek mellett -, az egészségügyi szakmák társadalmi presztízsének növelése, a szakképzés vonzóvá tétele a szakmák bemutatásának segítségével, ezzel is elősegítve a pályaválasztó fiatalok pályaorientációját. A versenyen, Miskolcon, két intézmény 12 diákja mérte össze tudását.

Emberek állnak a közönség előtt

Nagy Szabina, a Miskolci Egyetem Ferenczi Sándor Egészségügyi Technikum tanulója, a verseny egyik résztvevője a megmérettetés előtt így fogalmazott: „szerettem volna kipróbálni magam, hogyan reagálok stresszhelyzetben, és hogyan tudok így teljesíteni. Abban reménykedem, hogy valami szituációs feladat lesz, ami a való életben is megtörténhet, és remélem azt is, hogy olyan feladatok lesznek, amelyeket már begyakoroltunk a gyakorlati helyen is, így nem fognak váratlanul érni.”

Emberek hallgatnak egy előadást

A verseny újszerű, hiszen az idén először rendezik meg itt, helyben a döntőt – emelte ki Dulibán Lászlóné, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Területi Szervezetének elnöke. Az általános szakmai ismereteken túli tudást követelő verseny döntőjének résztvevő diákjai a jövőben könnyen tudnak majd beilleszkedni az egészségügyi rendszer munkájába – emelte ki az elnök, majd elmondta, hogy a döntőt megyei versenyek előzték meg, melyeket ugyancsak ezen a helyszínen tartottak, valamint egy országos írásbeli tudáspróbát is rendeztek az iskolákban.

Dr. Révész János, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház főigazgatója nyitóbeszédében az intézmény bemutatásán túl kiemelte, hogy a versenyen igyekeztek olyan körülményeket biztosítani, amelyek a mindennapokban, a betegellátás során is előfordulnak, ugyanazokkal az eszközökkel és módszerekkel fogják a műtéti technikához való asszisztenciát bemutatni, mint a valóságban. A főigazgató azt kívánta a diákoknak, hogy jó élmény legyen a versenyfeladatok teljesítése az egészséges stresszhelyzet mellett. A betegellátás során nagyon fontosnak tartja, hogy ne legyen diszkomfort érzésük, szakmailag higgadtan gondolják át  a feladatokat, így a legmegfelelőbb kezelést nyújthatják a "betegnek" – tanácsolta dr. Révész János  a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház főigazgatója.

 

(boon.hu)

Kapcsolódó hírek

2023-11-29

Ismét megszervezte az úgynevezett Betegakadémiát a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház a Magyar Rákellenes Liga Miskolci Segítő Szolgálatával együttműködésben a Prónay Gábor Orvosi Könyvtárban. A rendezvény célja, hogy a betegek megismerjék az intézményt, az…

2023-11-27

Tisztelt Állampolgárok! Tisztelt Betegeink! Az Önök és az egészségügyi dolgozók biztonsága, az Önök minél gördülékenyebb ellátása érdekében - továbbra is - kérjük a higiénés, illetve a betegellátással kapcsolatos szabályok betartását. A várakozási idők és a zsúfoltságok csökkentése érdekében kérjük…

2023-11-27

Tisztelt Állampolgárok! Kedves Betegeink!   Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy a különböző légúti megbetegedések emelkedő száma miatt 2023. november 27-től (hétfőtől) az intézmény valamennyi tagkórházának területén kötelező az orr- és szájmaszk viselése. A munkavállalók - egészségügyi és…