Ugrás a tartalomra

Bűdi László centrumvezető főorvos a Miskolc Televízió Kilátó műsorában

Október világszerte a mellrák elleni küzdelem hónapja, ilyenkor még több figyelmet kap a megelőzés, és a szűrés fontossága. A témával kapcsolatos beszélgetésre Bűdi László intézményünk Klinikai Onkológiai és Sugárterápiás Centrumának centrumvezető főorvosa kapott meghívást a Miskolc Televízió Kilátó magazinműsorába. Czinege-Gergely Ivett műsorvezető-szerkesztő beszélgetett vele.

Az adásban elhangzott statisztikák szerint Magyarországon évente több mint 2000 nő hal meg rosszindulatú emlődaganat miatt és évente csaknem nyolcezer új esetet regisztrálnak, akiknek több mint negyede a késői felismerés miatt nem éli túl a betegséget.

Bűdi László elmondta, hogyha már kialakult a daganat, az a cél, hogy minél hamarabb komplex ellátással kezeljék a megbetegedést. A szűrővizsgálat, ami egy rutin mammográfiából áll, abban segít, hogy korai stádiumban, még a tünetek megjelenése előtt felfedezhető legyen a tumor. A centrumvezető főorvos kitért arra is, hogy a korai stádiumban, általában szűrővizsgálattal felfedezett emlőrák daganatok 90-95 százalékban gyógyíthatók. A tapintással észrevett tumoros betegek gyógyulása 70 százalékos, míg az áttétes daganatos betegeké mindössze 20-30 százalékos. Ez utóbbi azt jelenti, hogy ennyien gyógyulnak meg teljesen és élik túl 5 évvel az emlőrákot.

Bűdi László a prevenció fontosságára is felhívta a figyelmet az adásban és beszélt arról is, hogy a daganatos betegek terápiáját egy úgynevezett onkoteam határozza meg, a legkorszerűbb protokoll alapján.

A beszélgetés az alábbi link segítségével megnézhető.

A mellrák elleni küzdelemről dr. Bűdi László főorvossal beszélgettünk | minap.hu

Kapcsolódó hírek

2026-07-24

Tisztelt Állampolgárok! Tisztelt Betegeink! Az Önök és az egészségügyi dolgozók biztonsága, az Önök minél gördülékenyebb ellátása érdekében - továbbra is - kérjük a higiénés, illetve a betegellátással kapcsolatos szabályok betartását. A várakozási idők és a zsúfoltságok csökkentése…

2026-07-20

Az Ivano-Frankivszki Nemzeti Orvostudományi Egyetem delegációja tett szakmai látogatást a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházban. Az ukrán szakemberek a két intézmény közös, határon átnyúló projektjének részeként ismerkedtek meg a miskolci skill labor működésével…

2026-07-20

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kórház és Egyetemi Oktatókórház Dr. Lázár István főorvos vezette Intervenciós Radiológiai Osztályán sikeresen megtörtént az első alsó végtagi atherectomia. A beavatkozást dr. Tamáska Péter a Képalkotó Diagnosztikai Osztály osztályvezető főorvosa és Dr. Papp János…