Ugrás a tartalomra

Borsod-Abaúj-Zemplénben és a megyeszékhelyen folyékony szappant, kézfertőtlenítő oldatot, illetve hypot kaptak a hátrányos helyzetű térségek

Nagyvállalat, egészségügyi intézmény és a kisebbségi önkormányzatok összefogásának köszönhetően Borsod-Abaúj-Zemplénben és Miskolcon folyékony szappant, kézfertőtlenítő oldatot, illetve hypot kaptak a hátrányos helyzetű területek, valamint a nehéz élethelyzetben lévő családok.

A kialakult járványügyi veszélyhelyzetben a megelőzés egyik leghatékonyabb módja – egyebek mellett – a gyakori és alapos szappanos kézmosás, illetve a háztartásokban a fertőtlenítés.

​​​​​​​A hatékony járványügyi védekezés elősegítése céljából a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház literes kiszerelésekben folyékony szappant, 500 ml-es kiszerelésben alkoholos kézfertőtlenítő oldatot, míg a kazincbarcikai székhelyű BorsodChem Zrt. saját gyártású hypo-oldatot ajándékozott - fertőtlenítési használatra - a rászorulóknak.

A kezdeményezés dr. Révész János, a megyei központi kórház főigazgatója és Lakatos Attila megyei cigányvajda  javaslatára indult.

Fertőtlenítő - átadás - Lyukó2

A több ezer liternyi adomány az Országos Roma Önkormányzat képviselőjének – Váradi Gábornak a koordinálásával ér célba.

A közös munkának köszönhetően az elmúlt időszakban több száz család számára sikerült tisztítószereket biztosítani. Ezen összefogás részeként a hátrányos helyzetű térségek a járvány első szakaszában - 2020 tavaszán – kaptak először fertőtlenítőszereket. A második hullám idején – a tavaly őszi időszakban - Szendrő városának segítettünk (szintén a BorsodChemmel közös együttműködésben).

Borsod-Abaúj-Zemplénben a kialakult járványügyi helyzetben példaértékű társadalmi összefogás tapasztalható, sajtónyilvános átadásra jelenleg azonban - sajnos - nincs lehetőség, ám az érintettek bíznak abban, hogy néhány hét múlva - akár személyes kézfogás kíséretében is – megerősíthetik együttműködésüket.

Kapcsolódó hírek

2023-06-04

„Gyere és fuss velünk a sérült gyermekekért” mottóval hirdette meg a Sok KIS Kéz Közhasznú Egyesület 4. Jótékonysági futóversenyét  június 4-én, vasárnap reggel a Sajóbábonyi Ipari Park Rendezvényházánál. Mindazok, akik vállalták, hogy a négyféle táv - 1200 méter, 5, 10 és 20 kilométer – egyikén…

2023-06-02

Az elmúlt időszakban új pszichiátriai épülettel bővült a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Semmelweis Tagkórháza és megújult a felnőtteket ellátó részleg is. A beruházásnak és fejlesztésnek köszönhetően –  új ellátási keretek között - várja a pácienseket a…

2023-06-02

Tisztelt Állampolgárok! Tisztelt Betegeink! Az Önök és az egészségügyi dolgozók biztonsága, az Önök minél gördülékenyebb ellátása érdekében - továbbra is - kérjük a higiénés, illetve a betegellátással kapcsolatos szabályok betartását. A várakozási idők és a zsúfoltságok csökkentése érdekében kérjük…