Ugrás a tartalomra

Ápolóinkat köszöntöttük a központi kórházban

A betegápolás területén dolgozó kollégákat köszöntöttük, ünnepeltük az Ápolók Nemzetközi Napja alkalmából a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórházban. 

florence - ápolók nemzetközi napja

Május 12-én tartják világszerte az Ápolók Nemzetközi Napját annak emlékére, hogy 1820-ban ezen a napon született Florence Nightingale, az ápolóképzés kiemelkedő alakja; nevéhez fűződik a nemzetközileg elismert ápolási rendszer bevezetése. A jeles nap alkalmából az intézmény ápolóit és asszisztenseit köszöntötték a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórházban. 

Azokat a dolgozókat köszöntjük ezen az ünnepnapon, akik most is a betegellátásban teljesítenek szolgálatot vagy éppen a teljesített műszakukat pihenik ki. Ők méltó képviselői Florence Nightingale szellemi örökségének. Május 12-e minden évben az ápolókról szól, akik lelkiismeretes és elkötelezett munkájáért mondunk köszönetet és fejezzük ki hálánkat – fogalmazott az ünnepségen Vas Mónika, ápolási igazgató.

ápolók nemzetközi napja_Vas Mónika

Az intézményben megközelítőleg 3200-an vannak azok, akik nem orvosként dolgoznak a betegellátásban. - Minden színtéren jelen vannak, ezért az ápolók nemzetközi napja nálunk nem csak az ápolókról szól, hanem mindazokról, akik betegeinkért dolgoznak nap mint nap a kórtermeinkben és azokon kívül, a rendelőinkben, a szülőszobákban, a csecsemő- és gyermekboxokban, a tornatermekben, a laborokban, a műtőkben, a diagnosztikai vizsgálóhelyiségekben, a kezelőkben, az ambulanciákon, a betegszállító- és mentőautóinkban, telefonvégen vagy éppen a konyha mellett – mondta Vas Mónika. 

ápolók nemzetközi napja_7

(minap.hu)

Kapcsolódó hírek

2023-05-26

Tisztelt Állampolgárok! Tisztelt Betegeink! Az Önök és az egészségügyi dolgozók biztonsága, az Önök minél gördülékenyebb ellátása érdekében - továbbra is - kérjük a higiénés, illetve a betegellátással kapcsolatos szabályok betartását. A várakozási idők és a zsúfoltságok csökkentése érdekében kérjük…

2023-05-23

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház, illetve a Magyar Rákellenes Liga Miskolci Segítő Szolgálata közös rendezvényére, a Betegakadémiára várták az érdeklődőket május 23-án, kedd délután. A Prónay Gábor Orvosi Könyvtárban tartott eseményen ezúttal a…

2023-05-18

Először szervezett nagyszabású üzleti konferenciát a fenntarthatóságról az Universitas Miskolcinensis Alapítvány és a Miskolci Egyetem. A Miskolci Campus Forum Green and Smart rendezvényen a fenntarthatóság kérdéseit vállalatvezetők és politikai döntéshozók vitatták meg. Átadták a Miskolci Campus…