Ugrás a tartalomra

Adomány a GYEK-nek - a III. BÜKK KUPA jóvoltából

Harmadik alkalommal rendezték meg a RIGIPS - BÜKK KUPA SOMOGYI JÓZSEF EMLÉKVERSENYT; a rendezvény nevezési díjaiból összegyűjtött pénzt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház Gyermekegészségügyi Központja (GYEK) kapta.

GYEK-Bükk kupa

 

A VERSENY TÖRTÉNETE:

Somogyi József (az MVSC kerékpáros szakosztályának akkori elnöke) régi álma volt, hogy a korábban Bükk-kupa néven ismert (későbbi BIK-kupa) rendezvény szellemében egy nívós kerékpáros versenyt szervezzen a Bükkben. 2017-ben kezdte el a munkát, ám azt befejezni sajnos nem tudta. Váratlan halála után fia, Somogyi László úgy döntött, kevesebb, mint 3 hónap alatt megrendezi az eseményt - I. Bükk Kupa - Somogyi József Emlékverseny néven.

Idén már a harmadik megmérettetésnek örülhettek a kerékpársport szerelmesei, a nevezési díjakból befolyt összeget pedig a GYEK Akut- és Sürgősségi Gyermekosztálya kapta.

Az adományt Somogyi László ünnepélyes keretek között adta át Dr. Soós Andrea osztályvezető főorvosnak.

Kapcsolódó hírek

2022-12-02

Tisztelt Állampolgárok! Tisztelt Betegeink! Az Önök és az egészségügyi dolgozók biztonsága, az Önök minél gördülékenyebb ellátása érdekében - továbbra is - kérjük a higiénés, a járványügyi, illetve a betegellátással kapcsolatos szabályok betartását. A várakozási idők és a zsúfoltságok csökkentése…

2022-11-29

A felfekvés megelőzésére használható, illetve a terápiában alkalmazható ágyakat, matracokat adományozott a Rotary Magyarország és többek között a Rotary Miskolc-Tapolca a megyei központi kórháznak. Dr. Büdi László, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház orvosigazgató-helyettese azt mondta: …

2022-11-25

Biztonság, egészség! Alapvető értékek mentén szerveződött ismét a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság, és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház közös programja, ahol a BÜKK Bevetési Alegység látványos bemutatót tartott kis pácienseknek egy kis…