Ugrás a tartalomra

2024 a fordulat éve lesz a Sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórházban

Befejeződött a járóbeteg szakellátó szolgáltatások fejlesztését támogató projekt a Sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórházban. A projekt célja: a hátrányos helyzetű térségben, a kórházhoz rendelt járóbeteg intézmény infrastrukturális körülményeinek és műszerezettségének javítása volt.

Infrastrukturális fejlesztésekre, valamint műszerbeszerzésre több mint 150 millió forintot fordítottak.

A projektzáró sajtótájékoztatón Dr. Hörcsik Richárd, a térség országgyűlési képviselője közölte: a beruházások a járóbeteg ellátás színvonalának emelését szolgálják. Ez nagyon fontos a térség lakói számára, hiszen mind az épület felújítás, mind pedig az eszközpark fejlesztése javítja a diagnosztika és a gyógyítás esélyeit – tette hozzá.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy az újhelyi egészségügyi intézmény fontos feladatot lát el a régióban. A honatya méltatta a fenntartó és a kórház vezetésének erőfeszítéseit a feltételek javítása érdekében.

Sújhely2

Dr. Révész János, az irányító vármegyei intézmény főigazgatója kifejtette: azért a járóbeteg ellátást fejlesztették a pályázat során, mert ma már sok olyan beavatkozást, gyógyítási folyamatot el lehet látni ebben a formában, amelyet korábban – hosszas kezelés mellett - kórházi keretek között végeztek - indokolta. Ez nemcsak az anyagi megtakarítási szempontból fontos, hanem már bebizonyított tény, hogy a beteg eredményesebben gyógyul a saját szociális környezetében.

Sújhely3

Az épület részleges felújítását azért kezelték prioritásként, mert a betegelégedettséget érezhetően javítja, ha megfelelő környezetben folyik a szakrendelés. Az új diagnosztikai-, valamint a kezeléseket elősegítő berendezések pedig a betegek gyógyulási esélyeit javítják – húzta alá a főigazgató. Hangsúlyozta: elsősorban azokra a szakrendelésekre fókuszáltak a fejlesztés során, amelyekre nagy az igény, vagyis a sokakat érintő egészségügyi panaszok felismerésében és gyógyításában játszanak szerepet. Példaként említette a szív- és érrendszeri, a mozgáshoz kötődő, valamint a fül-orr-gégészeti betegségeket.

Sújhely4

Hozzáfűzte: 2024 a fordulat éve lesz az Erzsébet Kórházban, ugyanis előreláthatólag javulnak majd a személyi feltételek és szintet lép a műszerezettség fejlesztése is.

Sújhely5

Bereiné dr. Jakab Beáta, a Sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórház főigazgatója kifejtette: az infrastrukturális beruházásokra több mint 60-, a műszerbeszerzésre pedig 80 millió forintot meghaladó összeget tudtak költeni. Ez összesen 20 szakrendelést érintett, amely során nemcsak megújult a diagnosztikai műszerpark, de újfajta kezelések bevezetésére is lehetőség nyílt. Ezek között kiemelte a szemészetet, a bőrgyógyászatot, az urológiát, a kardiológiát, a gasztroenterológiát, a belgyógyászatot, a szülészetet és nőgyógyászatot, valamint a sebészetet. A lehetőségeket keresve és megragadva a fejlesztéseket tovább folytatják majd – jegyezte meg.

(boon.hu;)

Kapcsolódó hírek

2025-02-19

Nagy tisztelettel és szeretettel köszöntjük a Magyar Ápolók Napján az egészségügyi szakdolgozóinkat! Ápolónak lenni az egyik legszebb emberi hivatás, áldozatos munka. Példaképeket ünneplünk. Mint az élet számos területén, így az egészségügyben is azok válnak szimbólummá, akik lelkes munkájukkal,…

2025-02-14

Tisztelt Állampolgárok! Tisztelt Betegeink! Az Önök és az egészségügyi dolgozók biztonsága, az Önök minél gördülékenyebb ellátása érdekében - továbbra is - kérjük a higiénés, illetve a betegellátással kapcsolatos szabályok betartását. A várakozási idők és a zsúfoltságok csökkentése…

2025-02-12

Megújult a gyermekkórház épületének teljes homlokzata. A miskolci GYEK átadó ünnepségén Dr. Rétvári Bence államtitkár is részt vett. A Miskolci Velkey László Gyermekegészségügyi Központ (GYEK) kapacitását tekintve az ország második legnagyobb ilyen intézménye a Heim Pál Gyermekkórház után.…