Tisztelt Állampolgárok!
A járványügyi veszélyhelyzet, illetve a tömeges megbetegedésekre történő felkészülésből adódóan a vonatkozó miniszteri rendeletnek megfelelően intézményünk is fekvőbeteg kapacitásának 50%-át szabaddá tette a koronavírus fertőzöttek elláthatóságának érdekében.
A Mezőkövesdi Tagkórház - tekintettel arra, hogy kizárólag előjegyzés alapján üzemelve látta el rehabilitációs feladatait - már korábban szüneteltette működését.
A Szent Ferenc Tagkórház esetében: a tüdőgyógyászati részleg betegei a központi telephely Fül-Orr-Gégészeti Osztályán kerültek elhelyezésre, a Kardiológiai Rehabilitációs Osztály feladatkörét az Angiológia vette át, míg a Reumatológiáról és a Mozgásszervi Rehabilitációs Osztályról a betegeket az Ortopédiai fekvőbeteg osztályon helyeztük el.
A Szikszó Tagkórház Krónikus és Ápolási Osztályairól az ápoltakat a központi telephely Ápolási Osztályára szállítottuk, ellátásuk itt folytatódik.
A fekvőbeteg ellátás átstrukturálása után a megyében megközelítőleg 2700 ágy, kórházunkban megközelítőleg 1600 ágy áll a járványügyi védekezés szolgálatában - Borsod-Abaúj-Zemplén megye mintegy 650 ezer lakosa számára.
Járóbeteg rendeléseink a korábban közzétett rendnek megfelelően változatlanul, valamennyi telephelyen elérhetőek. Kérjük azonban a lakosságot: a rendeléseket változatlanul sürgős életveszélyes, vagy maradandó egészségkárosodás veszélyével járó állapotokban vegyék igénybe. Senki ne induljon el kórházi ellátás céljából a háziorvosával történő előzetes konzultáció nélkül.
Miskolc, 2020. április 20.
Dr. Révész János
főigazgató