Ugrás a tartalomra

Emléktáblát avattak a megyei központi kórház régi Gégészeti-tömb épületénél

Az ünnepségen elhangzott: a múlt mellett a jövőt is jelképezi a tábla, rámutat arra, hogy a magas szintű egészségügyi ellátás érdekében össze kell fognia a közép- és felsőfokú oktatásnak, valamint a kórháznak. Az épület az előző évtizedekben nemcsak a gyógyításnak, hanem az egészségügyet szolgáló szakemberek oktatásának is helyt adott. Történetében három időszakot lehet elkülöníteni: 1959-től csaknem 30 éven át az egészségügyi szakiskola kollégiuma működött itt, 87-től 95-ig a miskolci egészségtudományi képzés – egészségügyi főiskola – otthona volt, majd a gyógyítás került a középpontba: a fül-orr-gégészeti illetve szemészeti osztály kapott helyet az épületben.

Kiss-Tóth Emőke, a Miskolci Egyetem Egészségügyi Karának dékánja – aki aktív szereplője volt már a rendszerváltozás utáni időkben is a miskolci egészségügyi képzés kiépítésének – úgy fogalmazott: az emléktábla avatásával nemcsak a múltba révedünk, de a jövőbe is tekintünk. Az épület történetét részletesen ismertetve leszögezte: itt volt a bölcsője a regionális tudásközpont szerepét betöltő miskolci egészségtudományi képzésnek.

Az Egészségügyi Kart ma már ismerik és elismerik országszerte, a képzésekre négy-, ötszörös a túljelentkezés, a hallgatók létszáma folyamatosan nő, megközelíti az ezret. Az oktatók több mint 50 százaléka rendelkezik tudományos fokozattal, neves orvosprofesszorok, köztük négy akadémiai doktor emeli az oktatás színvonalát. A képzési portfóliót továbbra is igyekeznek bővíteni, szenzitíven figyelve a munkaerőpiaci igényeket. A dékán rámutatott: az egészségügyi munkaerőhiányt a kormányzat is felismerte, és megteszi a megfelelő lépéseket a probléma kezelésére. Kiemelten támogatnak több képzést, nagy összegű ösztöndíjjal igyekeznek ösztönözni a mesterképzésre való jelentkezést. Szeptembertől Miskolcon elindítják a diplomás ápoló képzést, nappali és levelező munkarendben.

Torma András, a Miskolci Egyetem rektora köszöntőjében aláhúzta: az Egészségügyi Kar ma már szerves része az egyetemnek, egyre népszerűbb, egyre több hallgatót tudnak felvenni, a kedvezőtlen demográfiai mutatók ellenére is. – Ez is azt mutatja, hogy a régióban élők rendelkeznek jövőképpel, és egyetemi diplomát szeretnének szerezni – hangoztatta.

Révész János, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktató Kórház főigazgatója kifejtette: a folyamatosan változó világban mindenki kötődéseket, fix pontokat, biztonságot keres, a közösség számára pedig ezt a kötődést fogja kifejezni az emléktábla.

További képek a galériában találhatók.

Kapcsolódó hírek

2021-11-27

Tisztelt Állampolgárok! Kedves Betegeink!     Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy 2021. november 29-től (hétfőtől) – ideiglenesen - a Kazincbarcikán és vonzáskörzetében élő gyermekek gyermekgyógyászati ellátását teljeskörűen a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház…

2021-11-25

Az átoltottság további növelése és a járvány megfékezése érdekében 2021. december 5-ig OLTÁSI AKCIÓHETET szervezünk a kórházi oltópontokon reggel 7 és este 7 óra között.  A kórházak országszerte megemelt oltási kapacitással és időpontfoglalás nélkül is várják a fent említett héten a még…

2021-11-22

Tisztelt Állampolgárok! Tisztelt Betegeink! Az Önök és az egészségügyi dolgozók biztonsága, az Önök minél gördülékenyebb ellátása érdekében kérjük a higiénés, a járványügyi, illetve a betegellátással kapcsolatos szabályok betartását. A várakozási idők és a zsúfoltságok csökkentése érdekében kérjük…